Az EL-derbi

A Soton ellen nem várt izgalmakban, és mostanában szokatlan módon sikerélményben volt részünk, így talán kicsit lelkesebben várhatjuk a ma esti meccset. Viszont belegondolván, hogy ellenfelünk jó úton halad afelé, hogy kéz a kézben jöjjenek velünk jövőre az Európa-Ligába, egyből elszáll minden szurkoló jókedve.

Jelenlegi helyzetünkről mindent elárul, hogy már annak sem tudtam igazán örülni, ahogy 8 perc alatt megfordítottuk a hétvégi bajnokit. Persze, jó volt látni ahogy Giroud meglövi az első bajnoki góljait, és az ember amúgy sem dől a kardjába egy ily módon megnyert mérkőzés után, de mindentől függetlenül nem sikerült jó szájízzel felállnom a TV elől. Jobban bennem maradt az a 70 percnyi ötlettelen ténfergés, amihez 2018-ban már bőven volt alkalmunk hozzászokni. A meccs egyik pozitív hozadéka, hogy az időközben az Év Csapatába – számomra meglehetősen érthetetlen módon – beválasztott Alonsót minden bizonnyal 3 meccses eltiltással jutalmazzák Long letalpalásáért, így végre a bajnokságban is megcsodálhatjuk a télen vásárolt Emersont. Épp ideje volt.

Mivel a pályán az FA-kupát leszámítva nem maradt túl sok izgalom, egyre nagyobb figyelemmel követhetjük a pletykákat és a pályán kívüli híreket. Az egyik ilyen, miszerint Conte „büntetésből” hagyta ki hétvégén Rüdigert, mivel az kritikusan nyilatkozott a csapat defenzív taktikájáról, főleg előny birtokában. A mester természetesen állítja, hogy kizárólag taktikai megfontolásból száműzte a lelátóra a németet, az esti keretből közelebb kerülhetünk az igazsághoz. Annyi bizonyos, hogy egy ilyen szezonzárás mellé az utolsó dolog amire szükségünk van, az egy öltözői balhé.

Egyre több találgatás övezi jövő évi edzőnk kilétét is (spoiler: valószínűleg nem Conte lesz az). A legfrissebb infók szerint négy jelöltre szűkült a vezetőség kivánságlistája: Maurizio Sarri tűnik jelenleg a legesélyesebbnek, mellette szóba jöhet még Luis Enrique, Massimiliano Allegri és Leonardo Jardim is. A jelenleg Napolit irányító olasz mindenképp érdekes kinevezés lenne, hiszen Conte szöges ellentétét kapnánk; egy pragmatikus sikeredző helyett érkezne valaki, aki bár Európa egyik legnézhetőbb csapatát pakolta össze Nápolyban, karrierje során soha nem nyert semmit.

Ami magát a mai meccset illeti: ahhoz a Burnleyhez látogatunk, akik hatalmas hajrát indítottak a EL-helyekért, és immár zsinórban 5 mérkőzést nyertek meg a bajnokságban. Hogy érezzük ennek a valódi súlyát, meg kell jegyezni: ez több, mint ahányszor mi az egész naptári évben győztesen hagytuk el a pályát Premier League találkozót követően. Tovább nehezítheti a dolgunkat, hogy Antonio lehet, hogy a vasárnapi FA-kupa elődöntőt szem előtt tartva inkább pihentet néhány kulcsembert. Ennek a PL szempontjából már sok jelentősége nincs, de arra alkalmas lehet, hogy kellően felvigye a vérnyomásunk így csütörtök estére.

Abban bízhatunk, hogy a fiúk a Soton elleni meccs végén mutatott lelkesedéssel mennek fel a pályára, feltüzelve attól, hogy a Spurs keddi botlásával minimálisan közeledhetünk a top4 felé. KTBFFH!