Az egyetlen konstans a változó

Az a jó most ebben a meccsben, hogy bármi lehet belőle, és a legvalószínűtlenebb eredmény a 0-0. Változnak az idők – vagy mégsem? Sosem a null-null volt a legjellemzőbb.

A PL hajnalán némileg nehezen indult a két csapat kapcsolata, már nyilván a mi részünkről, de aztán ’93-tól, egészen addig, amíg a City is olajhatalommá vált, úgy nagyjából 15 éven keresztül egyetlen nyamvadék kis vereség rondít bele a veretlen sorozatunkba. No aztán 2009-et követően, ha nem is nyomozni kell a Chelsea győzelmeket a történelem során, de ugyancsak ritkán sikerült győztesen elhagyni a pályát, főképp idegenben. Ehhez meg kellett várni José visszatérését, aki 2013-ben oda-vissza megcsinálta a mászókakék alakulatot. Más kérdés aztán, hogy 2014-ben már csak egy-egy döntetlenre futotta, legutóbb pedig, a gyászos szezont nem emelte a City elleni kétszer 3-0 sem.

Nagyjából 16 hónapja jártunk utoljára az Etihadban, a retinánkba égett eredmény óta viszont több dolog történt a Chelsea háza táján, mint egy átlagos dél-amerikai sorozat 15 évada alatt. A rosszat felesleges elővenni ennél jobban, ugorjunk is hovatovább máris a lényegesebb részekre, ami pedig Conte és a 3-4-3. Tulajdonképpen már unalomig ismételtük, de nem érdekel, megteszem ismét, már csak azért is, mert jól esik: a taktikai váltásunk óta immáron 7 mérkőzést játszottunk, 7 győzelemmel, 6 CS, 19 lőtt és mindössze 1 kapott gól árnyékában, és nem holmi champo-jellegű csapatok ellen, de a bajnok, a Manchester United, Everton, Saints, és immáron a Tottenham teteme felett is Conte 90 perc alatt lábon kihordott negyvenhét infarktusa járja haláltáncát.

A siralmas állapotából relatíve rövid időn belül talpraállított Chelsea az új hadrendben vált félelmetes fegyverré. Ez a jelenleg legjobb formát futó csapat feszül most neki a végső győzelemre talán még mindig legesélyesebb csokicsibész együttesének. Az idei szezon eddigi slágermeccse mindenképpen ez lesz, hozzá is akarja tenni a magáét boldog-boldogtalan, és a szivárvány minden színében játszó, széles skálán mozgó értelmes és totál homály vélemények tobzódnak a mindenfelé. Azzal viszont nehéz vitatkozni, hogy ezt a meccset várja most minden használható és jóérzésű futballszurker, hiszen az utóbbi 12 év bajnoki címeinek felét birtokló gárdák futnak egymásnak, és az esélyek régen voltak ennyire kiegyenlítettek. Ez a meccs most úgy lehet 3-3, mint ahogyan 5-0 vagy 0-5.

Mindkét csapat győzelme mellett szólnak érvek. A City mellett szól a hazai pálya, az erős és gyors támadósora, a Chelsea mellett szól, hogy Conte számára tulajdonképp, ha nem kap ki, továbbra is Pepiék előtt fog állni a Chelsea (mégha a tabellán a vezető pozíciót csak a győzelem garantálja is), valamint az is, hogy rendkívül erős a kontratámadás során felvonultatható névsora.

Ha azt mondjuk az ilyen meccsek előtt, hogy komoly taktikai csata várható, hát, általában komolyan is gondoljuk, most azonban véresen komolyan: Conte egy masszív és világos 3-4-3-at tol, míg Pepi egy némileg eltorzult 3-4-3-at (ami néha 4-1-4-1, néha 4-2-3-1, néha 3-5-1-1) játszat, szóval egyrészt két hasonló felállás fog egymással szembenézni – a kérdés, hogy ki fog inkább változtatni az eddigi felfogásán. A mi digónk az elmúlt 7 meccsen se a felálláshoz, se semmi máshoz nem nyúlt hozzá – igaz eddig nem is kellett; miközben Pep azért jól láthatóan vagy nem találta még meg az ideálját, vagy próbálja az aktuális meccsre igazgatni a kezdőjét. Conte számára viszont az utóbbi két meccs figyelmeztető jel volt, hiszen a Boro ellen a kelleténél jobban meg kellett szenvednie az addig minden szembejövőt felabriktoló csapatának, a Spursnek pedig adott egy félidőt, hogy megnyerje a meccset. Főleg pöcsék agyig feltolt, intenzív presszingje nem ízlett a Chelseanek, s amíg a csirekek bírták szusszal, nem is nagyon tudtak meccsbe jönni a mieink. Így értelemszerűen ez lenne a logikusan járható út a City számára: nekimenni a Chelseanek, és gyors, erőteljes letámadással operálni, lehetőleg gyorsan gólt, gólokat szerezve – ezt karistolta bele az internetbe a Redknapp-ek okosabbik fele, Jamie is. Egy valamit felejtett el a jóbarát, amit már Pepi is előkapott a meccs előtti nyilatkozatában, miután kellően és illő módon felszopta Contét: a digó az, aki képes a csapatával úgy hátravontabban játszani, hogy aztán 2-3 gyilkos kontrával eldönti a meccset. Ezt pedig láttuk már a Juvénál is, majd később az olasz válogatottal akár az EB-n is. Márpedig erre a jelenlegi Chelsea is képes, defenzív pozícióból 5+1 játékossal nekilódulni egy kontrának, hiszen az alapvető Costa-Hazard-Pedro sor mellett Alonso és Moses is rendszeresen kíséri az akciókat, de a „plusszegy” Kantétól is láttunk már jó elfutásokat, és kapu elé kerüléseket.

PHD – gólokban erősek

Egy picit ebből a szempontból talán tényleg a City van most előnyben, mert a Chelsea várhatóan, jellemzően ugyanazt fogja játszani, méghozzá ugyanazokkal a bábukkal, amit az utóbbi hetekben is. Mégha Conte úgy is dönt, hogy némileg hátrább húzza az egész egységét, hogy ne legyen akkora területe a hazaiaknak, mint a Spursnek volt, és megpróbálja jobban besűríteni a középpályát, sok újdonságra nem lehet számítani, úgy is mondhatjuk, a Chelsea kiszámítható módon fog pályára lépni. Az már más kérdés, hogy a Spurs előtt is ott volt ez a kiszámíthatóság, de ők is csak 44 percig tudtak élni ezzel az előnnyel, tudással.

A Moses-Kanté-Azpi trióra, vagy talán a Luizzal kiegészülő négyszögre vár majd talán a legnagyobb feladat, a Citynek nem a  jobboldala az erőssége, jóval inkább a KdB-Aguero-Silva trióra kell odafigyelni, bár szerintem Pepi át fogja dobni Silvát a jobbra, pont azért, hogy kompenzálja egy kicsit a pálya egyoldalúságát, és a KdB-Aguero duót inkább Sterling gyorsaságával fogja boostolni, főleg, hogy lekösse ezzel Moses előretörő energiáit. Szerintem a várható City felállás:

Szóval mindenképp érdemes lesz nézni, melyik menedzser mit fog húzni, hogy némileg jobban semlegesítse a másik erősségeit, amellett, hogy ne adja fel a saját játékát, és ne feküdjön le a másik csapat alá, teljességgel arra berendezkedve, hogy kiiktassa azt. A City támadópotenciálja mellett viszont mindenképp meg kell említeni a Chelsea-ét is, hiszen mégiscsak Costa vezeti a vonatkozó táblát, a segéderő Hazard, Pedro, Moses és Alonso pedig úgyszintén betalált az utóbbi időben – miközben azért a Chelsea védelme állta a sarat, és hozta a meccseket kapott gól nélkül, a City védelme egy nem túl acélos sorozatban az utóbbi 6 PL-meccséből egyet úszott meg kapott gól nélkül.

A City számára azért is kulcsfontosságú ez a derbi, mert a tavaly szezon során is azért nem tudtak igazán versenyben lenni a bajnoki címért, mert hiába hántolták meg a kicsiket sorra, a nagy meccseken a Citizenek sorra kapituláltak. Idén az eddigi egyetlen rangadójuk a némi mákkal behúzott José elleni volt, miközben a Spurs megrépázta őket, a Saints-Everton ellen pedig csak döntetlenre voltak képesek.

Én magam úgy vélem, a City fogja a labdabirtoklós játékát, járatja a labdát, és megpróbál hátulról építkezni, amit a mélyen ülő Chelsea hagyni is fog nekik, és gyors kontrákkal töri fel a City nem túl stabil védelmét – talán ez lesz a játék jellemző képe. Mindkét csapatnak a támadósora az erősebb, így vagy úgy, de mindkettő arra is fogja helyezni a hangsúlyt, a City otthon talán hangsúlyosabban, és mondjuk úgy, megvannak a játékosai ahhoz, hogy az eddigieknél jóval nagyobb kérdőjeleket üssön bele Conte védősorába, de elnézve Pep védővonalát, Conténak is abban kell gondolkodnia, hogy itt azért nem lehetetlen gólt szerezni, akkor pedig miért ne tegyük meg minél többször. A dolog főleg azon fog múlni, mekkora nyomás alá tudja helyezni a City a Chelseat, és a vendégek hányszor és meddig tudják ezt megfordítani. Azt továbbra is el kell mondani, hogy a Chelseanek az áll jól, ha vezet, ha dominálja a játékot, akkor sokkal erőteljesebb tud lenni előrefelé is, erre remek példa a másik manchesteri csapat, vagy az Everton elleni meccs – a kérdés csak az, hogy ha a Spurs ellen is csak egy félideig ment, akkor a City ellen vajon mennyi ideje lesz majd Contééknak. Mert az viszont továbbra is tény, hogy a City sebezhető, ha nincs náluk a labda – ez volt talán a legnagyobb gyenge-pontjuk az előző szezonban is, és ezt láthatóan még Pep sem tudta kiírtani eddig.

Összességében ismét azt tudom mondani, hogy a City van inkább győzelemkényszerben, mi pedig bőven elégedettek lehetünk az ikszel is, de ha már megvan az esély arra, hogy legyőzzük a City-t, hát miért ne próbálnánk meg? Conte biztosan nem az a fajta edző, aki úgy menne el az Etihadba, hogy idegenben jó az X, pedig tényleg ő lehetne kevésbé csalódott ezzel az eredménnyel. Több szakértő írta-mondta, hogy ha a Chelsea holnap kora délután győzni tud, akkor minden bizonnyal a tabella élén zárja 2016-ot – ezzel egyet tudok érteni. Nagyon impresszív lenne, ha a sorozatunkat nyolcmeccsesre tudnánk nyújtani, és a City skalpja is bekerülne a többi közé. Én jó szurkolást kívánok részemről, akik a klubgyűlésen lesznek, azoknak ott, akik máshol, azoknak máshol, én épp munkaebcsorán leszek, és próbálom estig megúszni, hogy megtudjam az eredményt…