Avengers, assemble!

A Turf Mooron Amerika Kapitány egymaga mentett meg minket a pontvesztéstől, ám ma este már az egész csapatra szükség lesz, ha revansot akarunk venni Solskjærékon. Lenne, mit „megbosszulni”…

Augusztus elején kíváncsisággal telve, óvatos optimizmussal várhattuk a Lampard-éra nyitómeccsét, ami egyből az Old Traffordra kalauzolt minket. Az eredményt mindenki ismeri, a hazaiak gyakorlatilag átrohantak rajtunk a második félidőben, mi pedig – az alapvetően bíztató játék ellenére – kezdhettünk fejben megbarátkozni egy nyögvenyelős átmeneti szezon gondolatával.

Két és fél hónappal később szerencsére elmondhatjuk, hogy a manchesteri vizit után merőben más irányt vett a két csapat szezonja: amíg mi a kezdeti hullámvasút után néhány forduló alatt egyenesbe jöttünk, mai vendégeink a következő kilenc fordulóban mindössze kétszer örülhettek három pontnak. Emellett arra is reális esély volt, hogy ma rangadó helyett egy könnyed kupameccs várjon ránk, ugyanis az Ligakupa előző fordulójában csak büntetőkkel tudták legyőzni harmadosztályú ellenfelüket.

Mindezek ellenére azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy még veletlenül sincs szó arról, hogy a hétmeccses győzelmi szériát magukénak tudó hazaiak elsöpörnék a vergődő ellenfelüket – és nem azért, mert „egy ilyen meccsen bármi megtörténhet”.

Az Old Traffordon még semmi okunk nem volt az örömre

A United szenvedésének legfőbb oka, hogy gyakorlatilag kizárólag pontrúgások után képesek helyzetet kialakítani, így hiába büszkélkedhetnek a liga talán legstabilabb védelmével, a visszahúzódó csapatok ellen képtelenek feltörni a reteszt. Ezzel szemben a rangadók valóságos hazai pályát jelentnek Solskjæréknak, amikor a területet átadva kedvükre kontrázhatnak gyors támadóikkal, amíg a hátsó alakzat többnyire állja a sarat.

Ligakupáról lévén szó, a legnagyobb kérdés, hogy mennyire mernek eltérni az edzők a már mindkét oldalon jól bejáratott kezdőcsapattól. Sérültjeink miatt Frank az elmúlt hetekben már-már a Cigis legszebb napjait idézően keveset rotált, ami meg is látszott szombati teljesítményünkön: hiába a kényelmes végeredmény, az idény során talán most először lehettünk igazán hálásak Fortunának a megszerzett pontokért. Ennek megfelelően az alapemberek közül jó eséllyel pihenőt kap Azpi, Willian és Abraham is, de amennyiben bevethetőek lesznek, Emerson és Barkley is a kezdőben találhatja magát. Személy szerint azt se bánnám, ha a szintén sokat foglalkoztatott Tomori-Jorginho páros helyén megnézhetnénk Guehit és Gilmourt, de lássuk be, egy ilyen kaliberű ellenfél ellen nem valószínű, hogy Lampard vállalná a rizikót.

Egyébként az elmúlt évek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a bajnokságon kívül is megmérkőzünk a Vörös Ördögökkel. Az elmúlt három FA-kupa-kiírás mindegyikében összefutottunk, és bár tavaly hazai pályán elbuktuk a párharcot, a közelmúlt legfontosabb összecsapását sikerült behúznunk a 2018-as döntő formájában. Az utolsó Ligakupa-találkozónkig azonban jó sokáig kell visszamenni az időben: egy nap híján napra pontosan hét évvel ezelőtt egy felejthetetlen, hosszabbításba torkolló meccsen nyertünk 5-4-re az akkor még Sir Alex Ferguson vezette csapat ellen.

2012-ben őrült meccsen jutottunk tovább – Hazard 94. percben értékesített büntetője mentette hosszabbításra a találkozót

Általános vélekedés, hogy a mai zsúfolt naptárak korában a Ligakupa küzdelmeivel a végső győzteseken kívül csak azok járnak jól, akik minél hamarabb kiesnek a versengésből. Hiába osztom magam is ezt a nézetet, egy Manchester United elleni találkozónak nem lehet úgy nekifutni, hogy „majd csak lesz valahogy”. A vörösöket másfél éve, a már említett FA-kupa-döntő óta nem tudtuk legyőzni, így egy esetleges továbbjutásnak sokkal fontosabb lenne a lélektani hatása, mint a tudat, hogy továbbra is versenyben vagyunk a legkisebb presztízzsel bíró hazai trófeáért.

Az utolsó négy egymás elleni találkozón mindössze két nyögvenyelős döntetlenre futotta, szóval ma este itt a tökéletes alkalom, hogy hazai pályán szépítsünk a mérlegen. Jó szurkolást mindenkinek, KTBFFH!