Átmeneti problémák

Nem rég telt el egy hónap az új szezonból. Négy bajnoki fordulót követően válogatott szünet következett, s mivel lassan annak vége, ideje átnézni, milyen állapotok közepette várhatjuk a folytatást.

Kortól függetlenül gyermeki örömmel fogadhattuk a hírt nyáron, hogy Frank Lampard vette át szeretett csapatunk irányítását Maurizio Sarri után. A Chelsea abszolút legendája még egy éve kezdte el menedzseri karrierjét a másodosztályú Derby County kispadján. Miután kényelemetlen patthelyzetbe kerültünk az átigazolási eltiltás és Sarri távozása miatt, „a Kosok” Play-off döntős szereplése is jó ürügynek számított, hogy a gólrekorderünket új szerepkörben visszacsábítsák Cobhambe.

Az eufória és az optimista kíváncsiság idejének azonban le kellett járnia a felkészülési időszakkal egyetemben. Auguztusban jöhettek az első falatok abból a bizonyos pudingból. Nos, hogy ízlik eddig? Egyelőre sokféleképpen. Az első hónapban jót is, rosszat is tapasztalhattunk. A jól bevállt amerikai munkaköri szokás, a „szendvics-elv” szerint értékelünk: kezdjük a pozitívumokkal, folytatjuk a negatívumokkal, de hogy azért ne legyen rossz hangulata az alábbi sorok olvasásának, további jó dolgokkal zárunk.

Pozitívumok #1

Arculatépítés küszöbén

A Chelsea ellentábora annak idején a csapat pénztől és Roman Abramovicstól való függés iránt érzett nemtetszés miatt alakult ki, még akkor is, ha Petr Cech, John Terry, maga Lampard is és Didier Drogba adott egy karaktert a csapatnak, amihez hasonlót azért a Manchester City talán még mindig nem tudhat magáénak, pedig Pep Guardiola negyedik szezonját kezdte meg az észak-nyugati város kék felében.

Idén nyártól azonban fokozatosan tértek vissza immáron öltönyben azok az emberek, akik megtérítették annak idején az orosz milliárdos nagyvonalú befektetéseit, és ez nemcsak Lampard kinevezésében merül ki. Az egykori középpályás bejelentésekor már Cech volt a csapat technikai tanácsadója. „Super Frankie” pedig Derby-ból hozta magával asszisztensét, Jody Morrist, aki még 1996 és 2003 között szolgálta a csapatot és volt részese az ezredforduló környéki sikereknek. Negyedik hazatérőnk pedig Claude Makelele: a korábbi világklasszis francia középpályás is bekerült az edzői stábba, az akadémisták patronálása mellett a kölcsön adott játékosok „monitorozását” kapta feladatul.

„Our kids on the Block”

Utóbbi alfejezet természetesen a pályán kívül történtekről szól, de essék szó akkor a közvetlen tényezőkről is. Volt egy álláspont a klub rajongói körében, amely már-már üdvözölte a FIFA által kirótt két ablakra szóló átigazolási embargót. Mert ha ez nem nyitotta volna meg az utat a bel- és külföldön is roppant eredményes akadémiánk növendékeinek, akkor semmi.

A várva várt váltás pedig meg is történt és igazi felnőtt kerettagként, számottevő szituációkban kapnak esélyt azok a fiatalok, akik az előző szezont még a másodosztályban töltötték kölcsönjátékosként. Szám szerint hárman: Fikayo Tomori, Mason Mount és Tammy Abraham. A tűzkeresztségen pedig nem is akárhogyan estek át. Augusztus hónapban Abraham és Mount szállította a csapat góljait, mi több, a hónap egyetlen győzelme kimondottan nekik köszönhetően jött össze Norwichban (3-2): Abraham duplázott, Mount egy gólt szerzett. Az Aston Villa tavalyi házi gólkirályának aztán a Sheffield United ellen is összejött két találat, míg az azóta az angol válogatottba is bekerülő Mount a második fordulóban, a Leicester ellen szerezte meg a vezetést a Chelseanek.

Nos, igen ám, de ezzel át is érkeztünk az érme árnyaltabb oldalára…

Negatívumok

„Clean sheet” nélkül

Lement egy hónap a szezonból, de az első kapott gól nélküli mérkőzés még várat magára. Sőt, múlt havi ellenfeleink közül csak a Leicester tudott egy gólnál megállni (épphogy): a Manchester United négyszer vette be Kepa kapuját, az Európai Szuperkupa döntőjén a Liverpool kétszer, illetve a két újonc ellenfelünk, a Norwich és a Sheffield United (döntetlen) is ugyanennyi alkalommal.

Ez egy többtényezős probléma, de így sem mentesül a felelősségre vonástól a védelem. A hátsó harmad több tagja is tudása alatt teljesített a szezonkezdet idején, különösképpen Kurt Zouma, aki a Stoke-ban majd az Evertonban eltöltött kölcsönszezonok után megkapja idén második lehetőségét is, hogy bizonyítson. Szegény srác! Lehet, hogy az a csúnya sérülés 2016-ról megtette a negatív hatását. Andreas Christensen sem volt mindig a helyzet magaslatán, a csapatkapitány Cesar Azpilicueta pedig hetedik (!) szezonjában jut el oda először, hogy kollektív kritikát kapjon: sok gól az ő rossz helyezkedésén múlott a védelem jobb szélén. Nagyon várjuk Rüdiger és a fiatal Reece James felépülését.

Érdekesség amúgy, hogy pont az újonc Tomori nem követett el hibát eddig, az legalább is biztos, hogy ő a csapat teljesítményét nem hátráltatta.

Rossz helyzetkihasználás

A hónap 5 mérkőzésén 11 gólt kaptunk. Ugyebár a futball egyik nagy közhelye az, hogy rúgjunk többet, mint az ellenfél. Nos, ez összesítve még nem sikerült. A gól jelenségének édesebbik pillanatát 8-szor élhettük meg eddig, pedig több mérkőzésen is megvoltak a csapat lehetőségei, ám azok zöme kimaradt. Az Old Trafford-i PL-nyitányon például az összes, így az a csúnya vereség igencsak csalóka a csapat minőségét illetően. Abban a mérkőzésben hamarabb volt benne egy döntetlen, míg Leicester látogatásakor akár még az első félidő első felében lezárhattuk volna a találkozót.

Abraham remeklése mellett azonban meg kell említeni támadó harmad pillanatnyi citromdíjasait. Olivier Giroud egyedül a Liverpool ellen mutatta meg, hogy lehetne rá számítani, de Willian „teljesítménye” még aggasztóbb. Kezdőként még nem kapott szerepet idén, de a rutinjával sokat segíthetett volna, mikor döntetlenre álltunk a kínosabb meccsek hajráiban. Ehelyett csak bámultunk, hogy vajon mire fel örökölte meg Eden Hazard 10-es mezszámát?

Recsegő fogaskerekek

Utóbb említett két problémának lehet oka és következménye is a harmadik. Egy klub filózófia- és keret változásakor könnyen felmerülhet az elején, hogy hiányzik a folytonosság és a kiegyensúlyozottság. Ebben szenvedünk Mi is jelenleg. Ez egyrészt a csapat nem megfelelő reakcióidejében testesül meg: a védelem tényleg gyenge pont volt eddig, ám gyakran kiszolgáltatott helyzetbe került a hátsó négyes, mert a komplett csapat nem tudott időben labdavesztés után védekezésből támadásba átlendülni, a mérkőzések végén pedig vice versa.

Szó szerint átmeneti gondokkal szembesülhetett eddig Lampard, ez pedig minden probléma kulcsa lehet a labilis teljesítmény mellett. 20-30 percekre tényleg olyan játékkal volt képes előrukkolni a csapat, melyre nagyon sok évet vártunk már, de a Lampard által elvárt nagy iram a mérkőzés közepére felemésztette a csapatot, kiszolgáltatottá téve saját magát. Kicsit ez olyan, mint mikor gyermekként a tenyerünkre állítottunk egy seprűnyelet és próbáltuk egyenesen tartani, de a folyamatos kézmozgás csak ellehetetlenítette a feladatot. EGYENSÚLYRA VAN SZÜKSÉGÜNK!

A labilitás másik példája az, hogy a 11 bekapott gólból 3-at is egy adott játékrész nagyon korai szakaszában kaptunk. A Liverpool, azon belül is Sadio Mané, Isztambulban a második félidő és a hosszabbítás első játékrészének első perceiben talált be, majd a Sheffield United is a 46. percben tudott szépíteni. Nem tudunk még felpörögni a meccs közepén, ezzel ellentétben szeretünk nagy iramban nekifogni a mérkőzésekhez.

Pozitívumok #2

Az új rendszer élvezői

Akadnak azért olyanok is a csapatban, akik dícséretet érdemelnek az első hónap után. Jorginho és Kanté számára kimondottan jól jött az edzőváltás, mindkettejük kissé raboskodhatott Sarri tavalyi regnálása során. A csapat 5-öse egyenesen társ-bűnbaknak és Sarri kis kedvencének volt csúfolva, aki csak hátra passzolgat. Öt év után azonban először nem a láncdohányos edző kezei alatt kell dolgoznia, idei változatosabb szerepkörével új oldaláról ismerhetjük meg: többet ütközik és Lampard engedi neki az improvizatív, hosszú átadásokat is. Kanté pedig újra pirosra színezheti a futballpályák képzeletbeli hőtérképeit. Tavaly a Sarri-ball legnagyobb áldozata volt azzal, hogy nem kapott szabad kezet, ám az ő erényeit hatalmas hiba lenne kihasználatlanul hagyni. Ezt tudja Lampard is, úgy tűnik.

Jorginho mellett a másik brazil-olasz, Emerson is kezd magára találni. Gyakorlatilag egy hónap alatt eldőlt, ki lesz a csapat első számú bal bekkje – Marcos Alonso kárára. Eddig olyan teljesítményt nyújtott, amilyet ma már kell az ő posztján, a támadásokat pedig kimondottan tudja támogatni. Az egyetlen igazolás, Christian Pulisic sem kezdte rosszul londoni karrierjét. Az amerikai szélső támadó mind az öt mérkőzésen kapott lehetőséget valahogyan, ezt pedig két gólpasszal hálálta meg. S szerencsére Pedro is érzi érkeztének súlyát, hiszen a spanyol játékos már nem lesz fiatalabb, de állhatatos futómennyiségével azt mutatta meg, hogy lehet még rá számítani.

Több kotta

És ez az, amivel le is lehet zárni a hóértékelést. Nem tökéletes még minden, de az már látszik, hogy Lampard nem csak egy kottából szándékozik játszani, utóbbi három menedzserünkkel ellentétben. Alapvetően támadó, de kimondottan vegyes stílusban játsszó csapatot szeretne összerakni és a változatosságot nem csak taktikában, hadrendben, de személyi összeállításban valósíthatja meg. A fiatalok beépítésével rég nem tapasztalt rotációs lehetőség előtt áll a csapat, és akkor még nem esett szó arról, hogy Loftus-Cheek és Hudson-Odoi még csak ezek után fog visszatérni.

Nem szabad magunkat ámítani: a két újonc ellen bekapott öt gólra, a mindösszesen öt megszerzett pontra és a manchesteri kiütésre sem mentség a klub különleges helyzete. Ott van az érme másik oldala is viszont, mely a Liverpool ellen mutatkozott meg, ott van ebben a keretben és Lampard koncepciójában a potenciál. Remélhetőleg ezt a két hét szünetet eredményes tanulmányozással töltötte és szeptemberben jobbra fordulnak majd a dolgok!