Blog bejegyzés

Ami három forduló alapján látható

„Egy mérés nem mérés” – mondta gyakran egy kedves fizikatanárom. Ez az örökbecsű az élet számtalan területére – így a futball világára is – igaz. Jelen esetben annyit tesz, hogy bár nem egy, hanem három tétmeccsünk volt eddig, ez sem elég nagy szám ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni. Óvatos megfogalmazások és a visszafogott prognózisok, valamint a Swansea City elleni bajnokink beharangozója következnek tehát alább.

Bekezdtünk az elején

Az, hogy jól kaptuk el a rajtot, tény. Megnyertük mindhárom meccsünket, ami már önmagában dicséretes, de mi rátromfoltunk erre azzal, hogy jó játék is társult a győzelmekhez. Az ellenfeleink pedig mind botlottak vagy botladoznak. A bajnok City már most kimaxolta az otthon elbukható potyapontjait; a Pool az egyik legkeményebb pokolban ugyan, de megégett; az Arsenal két próbálkozásból sem tudott idegenben diadalmaskodni (mi mindkét vendéglátójukat megvertük már); a Tottenham csúnya verésbe szaladt bele otthon; az Everton és a ManUnited pedig még nyeretlen. Vagyis a tavalyi Big7 tagjaival szemben 3-5-7 pont fórt sikerült kiharcolni szeptemberre.

A kötelező köröket muszáj megfutni: ez még semmit sem jelent, egy-két forduló is elég ahhoz, hogy elússzon az előny. Azt viszont fontos megemlíteni, hogy mindkét szezonban, amikor Mourinho bajnok lett a csapattal, megvolt a 3/3-as rajt (előbb az ötödik, majd a tízedik fordulóban vesztettük el a száz százalékos mutatónkat), sőt, Ancelotti is erősen kezdett (6/6)!

A Chelsea és az erős szezonkezdet már jó pár éve kéz a kézben járnak, vagyis a gondok sosem augusztusban jelentkeztek. Az azért látszik, hogy mi nem a hajrázásban hiszünk, sokkal jobban szeretjük lerakni az alapokat. Aki már jó ideje követi a Premier League-et, tudja jól, hogy nem ezen múlik: példának okáért a MU is úgy lett bajnok tavalyelőtt, hogy rögtön egy vereséggel kezdett, de a címvédő City is kapitulált tavaly első idegenbeli fellépésén. Viszont azt is tegyük hozzá, hogy minket azért ritkán nyomaszt a listavezetéssel járó esélyesség terhe, nem jellemző ránk, hogy elcsúszunk a banánhéjakon. Vagyis ha tudjuk tartani a pozíciónkat a jövőben, okkal bízhatunk akár egy rajt-cél győzelemben is – persze ehhez lesz egy-két szava a mezőnynek is.

Ez már Mourinho Chelsea-je

Emlékezhetünk rá, micsoda rotáció volt tavaly a szezon elején. Sok mindenkit kipróbált Mourinho, néhányaknak még a pozícióját is variálgatta. Időbe telt, mire kialakította az alapcsapatát (akkor meg inkább az volt a probléma, hogy szétszakadt a keret állandóan pályán lévőkre és alig játszókra).

Idén más a helyzet: az első meccsen fölrakott egy alapcsapatot a pályára, amibe eddig alig nyúlt bele. Nyilván ebből nem lehet messze menő következtetéseket levonni, egyrészt azért, mert most indul majd a többfrontos harc, ahol az eddig padozókra is szükség lesz, másrészt mert minden további nélkül kikerülhet a spektrumból az, aki nem elég jó (lásd Cole-t tavaly).

Bevallom, nekem szimpatikusabb az idei csapatösszeállítási metódus: a játékosok biztonságérzetét is növeli, ha azt látják, hogy a menedzser tudja, mit akar és kikkel. Az állandó variálgatás zavart okoz(hat), idén jóval összeszokottabbnak tűnik a brigád, ami meg is látszik a játékon.

Jól megy az, ami tavaly a gyengénk volt

Minden szezon végén adódik a kérdés: hogyan tudnánk előrelépni? A parasztlogika azt diktálja, hogy legyünk jobbak és/vagy a többiek legyenek gyengébbek. Ebből nyilván előbbi a csapat reszortja, a megvalósulás útja pedig a tavalyi jó dolgok (erős rangadózás, jó hazai mutató) megtartása és/vagy a hibák (idegenbeli játék, illetve a temérdek potyapont elhullajtása) leredukálása.

Az első három meccsünkön inkább olyan helyzetek adódtak, ahol az volt a vizsga tárgya, hogy tudunk-e ott fejlődni ott, ahol ránk fér. Az eddigi kép pozitív, hiszen a két vendégjátékunk során kilenc találatig jutottunk és begyűjtöttük mind a hat pontot (tavaly a negyedik vizitünkön tudtunk először nyerni), ráadásul az egyiket egy lelkes újonc, a másikat pedig a tavaly még kemény dió Everton ellen.

Sőt, a fejlődés eddig a játékban is látszik! Bedugtunk a motorba két nagyon fontos alkatrészt, amitől most hasít a gép. Fabregas személyében van egy igazi fazonszabászunk, aki remekül lát a pályán, zseniálisan lepi meg az ellenfelet ösztönös passzaival, így bemutatkozása majdnem akkora félorgazmus, mint két éve Hazard-é. Diego Costa pedig úgy kezdi magát belopni a szívünkbe, hogy fel-felvillantja suttyóbbik énjét, ráadásul nem játszik ihletett formában, „csak” biztos pont elől: elkéri és megtartja a labdákat, erőszakos, gólra törő és megállíthatatlan (mindhárom meccsen ő lőtte az első gólunkat).

Mr. Augusztus

Mr. Augusztus

Erős a padunk is, vagyis akkor sem kell aggódni, ha megnyílnak a kupafrontok, azok ugyanis olyan játékosok előtt nyitnak tereket, mint Cech, Filipe Luis, Szalah, Remy vagy Drogba. Ha jól sül el a dolog, akkor bátran lehet majd pihentetni, rotálni, illetve számolhatunk majd azzal, hogy a pályára lépők lendítenek majd a csapat játékán. Eddig nem voltunk arra ráutalva, hogy a padról beszállva kelljen bárkinek megmentenie a meccset, de ha ilyen helyzet adódik, nem mindegy, kikre és hogyan számíthatunk majd.

Nincsenek gyenge pontok a csapatban

Láttunk már elég példát arra – sajátot és nem sajátot is –, hogy nem képes egy szekció akármeddig és akármikor kompenzálni egy másik gyengeségét, hiányosságait. Vagyis egy betonvédelem vagy egy álom csatársor is csak félkarú óriás, ha túl sok meló hárul rá. Mi tavaly túl sokszor alapoztunk a védelmünkre-védekezésünkre, ami megbosszulta magát akkor is, amikor ki akartuk húzni 1-0-lal és akkor is, amikor nagyon kellett volna a gól, de nem tudott megfelelően váltani a csapat ellenállhatatlan támadásba.

Úgy látszik, idén lényegesen koherensebb az összkép, illetve a támadók is védekeznek és a védők is támadnak. De van még egy ennél is örömtelibb tapasztalat: bár hibája azért mindenkinek akad, olyan teljesítményt nem láthattunk, amire azt lehetett volna mondani, hogy lefelé lóg ki a csapatból. Nem beszélhetünk se komoly egyéni hibákról, se rendszerszintű gyengeségekről. Aki eddig meghatározó szerepet kapott, az úgy vélem, rászolgált a bizalomra: egy erős közepest mindig hozott, sőt, a többségnek akadt legalább egy olyan meccse, ami kifejezetten jól sikerült (néhányak, mint például Ivanovics vagy Fabregas pedig 3/3-aztak). Munka persze van még a taktikával és a játékkal, mert tudjuk magunkat olyan helyzetbe hozni, ami riasztóan hat (lásd például az Everton második góljának bántó végigasszisztálása).

Jön a Swansea

Ha a Chelsea kapcsán arról beszéltünk, hogy megsüvegelendő a 9 pontos rajt, akkor mit szóljanak a Swansea drukkerei? Rajtunk kívül a walesiek 100%-osak még, úgyhogy ha nem lenne Arsenal-ManCity is, nyugodtan lehetne a forduló rangadójának titulálni a mi összecsapásunkat.

Idén már Lampardot és Michut sem láthatjuk ebben a párharcban

Idén már Lampardot és Michut sem láthatjuk ebben a párharcban

Persze azért nem kell berezelni a Swansea rajtjától, hiszen a Burnleyt és a West Bromot is megveri otthon ötből négyszer minden magára valamit is adó csapat, szóval ezzel még nem ijesztenek ránk Garry Monk fiai. Az Old Traffordon aratott győzelmük már más tészta még úgy is, hogy idén bőven önmaga paródiája a ManUnited. Manchesterben ugyanis megmutatták a walesiek, hogy képesek alkalmazkodni a körülményekhez és nem jönnek zavarba attól, hogy alárendelt(ebb) szerepben vannak és nem a saját játékukat játsszák. Komoly fegyvertény, hogy összeszokott és összeállt kezdővel machinál Monk, eddig a szélsőik (Dyer és Routledge) sebessége és Sigurdsson pengés megoldásai repítik alapvetően a Hattyúkat.

Esélyek és elvárások

Bár a feljutásuk óta többször is sikerült borsot törniük az orrunk alá (legfájóbb a ligakupa elődöntős fiaskó még Benitez idejéből), tavaly – ha nehezen is –, de oda-vissza vertük őket. Bevallom, idén is hasonlóban bízom, szóval a walesi repülőrajt ellenére is kötelezőnek mondom a három pontot.

Persze nincs kolbászból a kerítés több okból sem. Egyrészt a válogatott szünet gyakran megtöri a lendületünket: idő, mire mindenki ismét hazatalál, akklimatizálódik, páran még kisebb sérüléseket is összeszednek ilyenkor. Másrészt indul a többfrontos küzdelem: szerdán jön a Schalke a BL-ben. Nem lepődnék meg továbbá, ha Mourinho homlokterében már a következő fordulóban esedékes ManCity elleni vendégjátékunk minél sikeresebb kivitelezése lebegne, amiért akár már a Swansea elleni találkozón is hajlandó lenne áldozatokra (gondolok itt elsősorban kulcsjátékosok pihentetésére).

Mindez persze kapcsos zárójelbe tehető, ha olyan hatékonysággal és kreativitással játszunk ma, mint az eddigi bajnokik dicsőségesebb pillanataiban. Idén van olyan meggyőző a futballunk, hogy okkal bízhassunk abban, hogy a Swansea ellen még akár néhány nehezítő körülmény (rossz bírói ítéletek, hátrányba kerülés, néhány alapember hiánya vagy gyenge teljesítménye) se gátoljon minket a három pont megkaparintásában. Reméljük tehát a legjobbakat, továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com