Blog bejegyzés

Ami a bajnokot bajnokká teszi

headA bajnoki címünket sok mindennek köszönhetjük, ki-ki vérmérséklete és ízlése szerint oszthatja szét a százalékokat menedzser, játékosok, egyéni teljesítmények, szerencsefaktor és a többiek balfaszsága között. Egy biztos: az ösztönös zsenik születnek, a bajnokokat viszont belőlük csinálják.

Ha minden jól megy, akkor ez a poszt nem egyedülálló, hanem egy posztsorozat nyitó epizódja, amely egész nyáron át veszi sorra, hogy hogyan is simázhattuk le ennyire a bajnokságot, leszámítva a mák, és a többiek szerencsétlenkedésének természetszerű velejáróját. De, hogy egészen világos legyek, ha minden jól megy, akkor lehetőleg egyesével mutatnám meg a szezon már megénekelt, és meg nem énekelt hőseit, ami, tekintve, hogy legalább 20 poszt lenne, sajnos nem valószínű, hogy kiszakad belőlem, de azért igyekezni fogok.

A show-t elvitte a remekelő, José alatt ismét régi önmagát idéző, örökifjú Terry, és legfőképp az ezért minden egyéni címet is bezsebelő Ázár, meg persze a kirakós fényes új elemei, Costa és Fabregas; igyekszem róluk is szólni, ám első körben olyanokra koncentrálnék, akik kevesebbet kaptak a rivaldafényből, meglétük mégis elengedhetetlen volt a végül két trófeával zárt szezonban. Első pedig nem is lehet más, mint Oscar.

Oscar11-1

Azért kezdem vele, mert egyébként is köztudott, hogy a szívszerelmem  Schürrle távozása óta az egyik legmegosztóbb játékos a jelen keretben, és – legalábbis itthon – inkább negatív hírnévnek örvend a brazil, számomra többnyire érthetetlen módon és okokból kifolyólag. Oscar azért is érdekes alany, mert a félreértések szerintem leginkább abból adódnak, hogy mást várnak tőle, mint amit a pozíciója jelenleg jelent, illetőleg megenged, megad számára.

Ezért innen fogunk indulni, kicsit a kályhától: a mai, átalakuló, (persze folyamatosan (át)alakuló) futballvilágban mit is jelent a „tízes pozíció”, a korszerű 4-2-3-1-ben mit is jelent a csatár mögött játszani. A sok esetben még az angol hitvilágban is csak „classic number ten role”-ként aposztrofált szerepkör viszont már a ’90-es évek végével eltűnt a futballból, de legalábbis a felismerhetetlenségig átalakult – úgy néz ki, mint akit Freddy után még Chucky menyasszonya  is meglátogatott. S bár a 4-2-3-1-gyel újra pályára került egy játékos, aki a két inverted winger, azaz a tükörszélsők között, a csatár mögött helyezkedik el, s bár még jelenleg is megkapja a „playmaker”, azaz karmester vagy játékmester jelzőt, más okból, okokból eredeztethetően ez sem igazán stimmel már. Rövidebben: az, de mégsem az.

Az utolsó, e szempontból igazán jellegzetes nagy torna az ezredfordulón tartott EB volt a BENELUX államok megrendezésében (na jó, csak Hollandia és Belgium volt társrendező), ahol még a ténylegesen klasszikus tízesek alkotta csapatok varázsoltak nekünk jobbnál jobb mérkőzéseket, s kivétel nélkül a velük felálló csapatok jutottak a négy közé. Az irányítók világa akkor – mondjuk így – élte fénykorát, amikor egy-egy ilyen fenomén köré szervezték a mindenkori edzők csapataikat. Zidane, Totti, Rui Costa, Bergkamp, hogy csak néhány nevet említsünk a legjobbak közül, és máris minden jóemlékű szurkoló kapkodhat a zsepik után. A futball evolúciója viszont, ha nem is olyan azonnali, mint mondjuk korunk technikai és műszaki világa, de azért relatíve gyorsan reaktív, és a klasszikus tízesek levédekezésének megtanulása – egy plusz védekező ember, a szűrő középpályán való megjelenése – gyorsan indokolttá tette szerepkörük átalakulását. A szakirodalom úgy tartja, Riquelme volt az utolsó mohikán.

A következő lépcső egy új posztot hozott, illetve inkább kettőt, illetve inkább többlépcsős átalakulást. Ki-ki a maga módján másként talált megoldást a pálya közepének besűrűsödésére, hogy a példáknál maradjunk: Zidane a szélre szorult ki, Totti csatár lett. Aztán teret nyertek a hamis kilencesek, majd pedig – értelemszerűen – a sűrű középpálya megnyitásának lehetősége a szélek hangsúlyosodásával volt elérhető, terjedt a 4-3-3, viszont itt is átalakultak a vonalszélsők tükörszélsővé, ami magával vonta a.. ami pedig magával vonta a … ésígytovább. Nem részletezném tovább a futballrendszerek fejlődését, mindössze kicsit azért kanyarodtam ki erre, hogy lássuk, honnan indultunk, hogy ide jussunk egy tízes kapcsán.

Ami viszont mára általánosságban elmondható: az „egypozíciós”, egysíkú játékosok kora lejárt. Nagyon kevés akkora sztár van ma a futballban, és nagyon kevés olyan (top) bajnokság, akik és ahol megengedhetik, hogy viszonylag egydimenziós játékosok köré építsék a csapatot. Ma, a 2010-es években és kiváltképp itt a közepén a komplex játékosok korát éljük, ahol minden játékos egy picit minden egyszerre: védő, középpályás és támadó. Az adott pozíció már nem azt követeli meg, hogy valaki cselezni vagy szerelni tudjon, hanem, hogy melyiket tudja jobban. Vagy, ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor egyre inkább melyiket tudja kevésbé jól. Egy csatárnál sem elég már, hogy rúgja a gólokat, egy védő esetében sem, hogy védekezzen jól – és egy tízessel szemben sem elégséges elvárás, hogy irányítsa a játékot. Ezek pedig nem (csak) tudatos döntéseken keresztül, hanem lényegében implicit módon szűrődtek be a futballba. De talán egyetlen pozíció sem kíván annyira komplex embert a pályára, mint az új generációs nr 10.

A középpályán a futball fejlődése során folyamatos a harc az „építők” és a „rombolók” térnyerése kapcsán, a legmodernebbkori tízes szerepben jelenleg épp balanszolódik a kettő, és ennek a tökéletes prototípusa a mi Oscárunk. Meg kell, hogy legyen benne elődei kreativitása, művészete, és látásmódja, az őrült tudós fizimiskája, aki a sűrű középpálya ellenére rendkívüli érzékkel látja át a káoszt, és teremt benne lehetőséget. Ugyanakkor meg kell, hogy legyen benne egy szűrő agilitása, védekező képessége, egy szélső gyorsasága, és egy csatár hatékonysága. Rendkívül összetett pozíció, különleges emberekre specializálva.

A mai futball minden korábbinál gyorsabb, és Angliában, a Premierleague-ben a játék intenzitása még így is átlag feletti. Tanúi lehetünk egy újabb, komoly középpályás változásnak is egyúttal: az új játékrendszerrel megszűnik/megszűnt a klasszikus central midfielder szerepköre is, az utolsó mohikánok, dicstelen szezonjaik végén épp most készülnek áthajózni az új világba, ahol tán még terem számukra némi babér. Az új Lampard pedig nem is lehetne szimbolikusabb, mint a nyolcasát megöröklő Oscar.

Oscar3

Hogy lássuk egy kicsit saját példánkon az átalakulást: a JM féle első 4-3-3-ból még megvannak a szélsők, és megvan a csatár. Lampard viszont középre és feljebb tolódott, szerepköre kettéosztódott, bár ezt nehéz így, nem a komplex középpályára vetíteni, de a gólerőssége, második hullámban érkezése, és a játék irányításának egy része feltolódott tízesbe, míg az irányítás másik része, és a tért ölelő átadások, ívelések, oldalfordítások pedig hátrébb  tolódtak, egy deep lying playmaker kezébe. Tekintve, hogy a két oldalán a szélsőknek viszont egyre komolyabb szerep jut a gólokban, és vonalszélső szerepük sokkal inkább a befelé húzásban, majd kapura (és gólra)törésben manifesztálódik, vonal melletti teendőiket átveszik a wingback-ek, a felfutó szélső hátvédek. Amit viszont támadásban nyerünk az előre törő védőkkel, azzal viszont veszítünk a réven (védekezésben), amit vissza kell nyerni a vámon. Ezt a kieső védekezést kell első körben pótolnia az új Lampardnak, aki immár Oscar. Ezen felül – mármint a védekezésen – részt kell tudni vállalnia a betörő szélsőkkel és a csatárral való összjátékban, elmozgással területet nyitni nekik, majd oda bepasszolni a labdát, ami megköveteli a cselezőképesség fokozott meglétét is. Míg a 4-3-3 az erőre és a lendületre épít, addig a 4-2-3-1 a kreatív, rövidpasszos játék bázisa.

Screenshot-2015-05-27-at-17.18.30

Sokan éppen azért támadják, vagy legalábbis elégedetlenek a teljesítményével, mert „mindössze” 6 gólja és 8 gólpassza kevés bírálói számára egy tízes pozícióban. Kevesen veszik észre és értékelik a labda nélküli mozgását, ami viszont legalább akkora érték a csapat számára, mint az előbbi két mutató. Észre kell venni: Oscar szerepe (és a jelenlegi nr10 szerepkör) leginkább kohéziós: a körülötte játszók játéka (Costa, Will, Ázár, Fabregas, Matics, Ápi és Brana) függ tőle – ennél fogva, lényegében az egész csapaté. Ő egyben egy, a kapuval szembeni támadó, és a védővonal első embere, úgy középen, mint a szélen. A fenti ábrán pedig jól látszik, hogy hasonló szerepkörben játszó ellenfelei körében még így is a legtöbb asszisztal rendelkezik, s a lövésekkel sem marad el igazán.

Screenshot-2015-05-27-at-17.11.41

Védekező szerepe önmagában, de más csapatbéli társaihoz viszonyítva is látványos, 28 PL meccsen 42 szerelést mutatott be, átlagban meccsenként 1,24 szerelése van az ellenfél térfelén, több, mint amit Matics vagy Fabregas fel tud mutatni. Ezek a statok remekül mutatják, hogy milyen komoly szerepe van egy esetleges ellen-kontra megakadályozásában, de legalábbis az ellenfél támadásépítésének megakadályozásában és lassításában, míg a védelmünk rendeződik. Ráadásul folyamatosan figyeli a társak mozgását, támadásnál az ő feladata elmozgással lefedni azokat a területeket, amiket Ázár, Willian, Fabregas, vagy ritkábban Matics előretörései keltenek, és egy esetleges taktikai falttal akasztani meg az ellen mozgását.

Screenshot-2015-05-27-at-17.21.57

Di Matteo, majd Rafa alatt teljesen más szerepkörben játszott a brazil, hiszen többnyire Mata játszott középen, az ő védekezésbeli hiányosságai miatt José favoritja egyértelműen, már az elejétől Oscar volt ezen a poszton. Bár kevesen látják, de Oscar komoly fejlődésen ment át érkezése óta, főleg az utóbbi két szezonban, és ezt ő is tudja. Viszonya Joséval elmondása alapján kiváló:

“Jose has been the one who has really brought me on and developed my career. He has helped me evolve as a player and I think his real strength is in understanding how to get the very best out of his players. It is great working with him….This is where Mourinho has been great for me. He says that I’ve evolved mentally and tactically and he’s right – I’ve learned from him what a modern no.10 needs to be. It’s about coordinating things, analysing the game around you, creating that balance and making things happen.”

(José volt az, aki tényleg a következő szintre emelt engem és a fejlődésem karrierem során. Segített, hogy fejlődjek, mint játékos, s úgy vélem, a legnagyobb erőssége, hogy megérti, hogyan hozhatja ki játékosaiból a legjobbat… Számomra is ezen a területen nyújtotta Mourinho a legtöbbet. Azt mondja, fejlődtem mentálisan és taktikailag is, és igaza van – megtanultam tőle, mit jelent egy modern értelemben vett 10-esnek lenni. A dolgok koordinálásáról szól, a körülötted folyó játék analíziséről, az egyensúly megteremtéséről, ami segít a dolgok megvalósításában)

José alapvetően azt bízta Oscárra, hogy Fabregasszal és Maticcsal koordináljon, ami alapvetőleg megmutatja, hogy hiába a tízes poszt, hiába a taktikai hadrendben a 4-2-3-1 hármasában foglal helyet, melyik a hangsúlyosabb terület a játékát illetően. Ennek ellenére játéka nem szenved csorbát a másik terület irányába sem, gólok, és gólpasszok szegélyezik útját – elég megnézni a .com-on a szezon gólja jelölteket, 10-ből 9 esetben láncszem volt a hadműveletben a brazil, nem utolsó sorban megnyerte az év gólja szavazást a QPR-nak vágott külsős találatával, és olyan lényegi, nem utolsó sorban pedig látványos gólpasszok kötődnek hozzá, mint példának okáért Ázár ManU elleni góljánál a sarkazás.

Szezonbeli legjobbját pedig egyértelműen a Swans 5-0-ás ledorongolásánál mutatta meg, bár összességében az október-január etap sikerült számára a leginkább jól. A szezon második felére José többször pihentette a látványosan elfáradt brazilt (februártól a bajnokságban nem is játszott egyetlen teljes meccset sem).

José nyilatkozta, hogy a legjobbja, és a látványos ugrása még csak most jön, egy pihentető nyár után – idén ugyanis sérülés (?) miatt kihagyja a Copa Amerikát, és együtt készülhet a csapattal. Nem lehet nem figyelembe venni, hogy a srác épp csak 23 éves, és az utóbbi három évben alig volt lehetősége pihenni: 2012-ben a szezon után az Olimpiai játékokra utazott Londonba, ahol a brazilokkal egészen a döntőig menetelt (és szerzett ezüstöt), majd egy rövid pre-season után első szezonjában 64 mérkőzést kapott a Chelseaben. 2013 nyarán a Konföderációs Kupa minden mérkőzésén pályára lépett a Brazil válogatottban, majd a Chelseaben egy újabb teljes szezon után a 2014-es hazai rendezésű VB-n szerepelt, szintén a Selecao minden meccsén, a legaktívabb és legjobban teljesítő brazil középpályásként. 23 éves kora ellenére már 152 meccsen van túl a Chelseaben, s közben 50 válogatott mérkőzésen a brazil válogatottban. Most írjam le, hogy ez sok?

Screenshot-2015-05-27-at-17.27.39

A Chelseaben betöltött „moderntízes” szerepkörének kiváló megtestesítéséről tanúskodik, hogy hiányában bárkit is tolt oda José, sem Fabregas, sem Willian nem volt képes olyan szinten ellátni azt, mint Oscar. Fabregast egyszerűen felemésztette a szerepkör, többnyire teljesen eltűnt a pályáról, Willian pedig, bár egy nagyon jó kis all-round squad player, azt a kevés gólját és gólpasszát, ami van, sem középről, hanem jobbról hozta össze, középen ő is halovány, mint a tajgai szivárvány.

Gólöröm a Crystal Palace ellen - jól működő összhang

Gólöröm a Crystal Palace ellen – jól működő összhang

Oscar esetében, az eddigieket összefoglalva, egy olyan játékost tudhatunk a sorainkban, aki egyszerre képes támadót és védőt alakítani, megvan benne a kreativitás, hogy varázsoljon, még megvan benne az agilitás, hogy romboljon. Vannak a pozíciójában látványosabb támadók, és jobb védekezők is (oké, utóbbi nem igaz, a pozíciójában nem tudnék mondani ilyet), ennyire komplex játékos viszont aligha. A szezon során (is) nem egy ízben megmutatta, hogy remek az összhang az edzővel, és a csapattársaival is, bármely csapatrésszel kiválóan dolgozik együtt, látványos játéka ajándék, látvány nélküli játéka stabilitás. Annak ellenére, hogy a játék látványosabb elemeit egy-egy társa hozta, Costa és Ázár több gól, Ázár és Fabregas több gólpassz, Willian és Costa több kulcspassz, sikerünk egyik alapköve a brazil, méghozzá azért, mert amellett, hogy gólokat lő és asszisztokat jegyez, kulcspasszokat oszt és védekezik, a játékának van egy meghatározható, ám számokban nehezen kifejezhető része: a labda nélküli mozgás, a presszing, és az, hogy tízes létére JM válogatás nélkül ráaggathatja bármely X ellenfél játékosára, képes kikapcsolni azt. Megtette Pirloval (még nem JM alatt), mikor az olasz csapata kulcsa volt, megtette Gerrarddal, mikor még csapata kulcsa volt, de ugyanúgy megtette a QPR ellen ősszel, az Arsenal elleni októberi meccsen nem kevesebb, mint 12 sikeres szerelést mutatott be… de a Swansea ellen, vagy a ManU ellen tavasszal is remekelt. Rendkívül nagy munkabírású, dinamikus játékos, gyors, és remekül lát a pályán. És ezek nem amolyan fellengzős, csak úgy ráfogjuk jelzők, amik jól mutatnak egy rezümében, hanem valós értékek a játékos palettáján.

José számára mégis a legfontosabb tulajdonsága, hogy 6 gólja és 8 gólpassza mellett tízesként is (majdnem) box-to-box középpályás, aki képes első védvonalban, már egészen magasan, az ellenfél térfelén megzavarni egy labdakihozatalt, megzavarni a kevésbé labdaügyes védők és védekező középpályások passzjátékát egyszerű presszinggel – egyszerűbben fogalmazva: hibára kényszeríteni az ellenfelet a veszélyzónájában, s ha kell, apró faltokkal rendszabályoz, és billenti ki az ellenfelet a ritmusából. Valahol José maga fogalmazta meg leginkább Oscar valódi értékét: „Oscar is simply capable of being a defensive force and an attacking weapon simultaneously.” (Oscar egész egyszerűen alkalmas arra, hogy deffenzív erő és támadófegyver legyen egyszerre)

A legjobbját még nem láttuk, ebben biztos vagyok. Óriási jövő áll előtte a Chelseaben, de ehhez konzisztensebbnek kell lennie a teljes szezonon keresztül – amiben valóban nagy segítség lehet az idei nyár. Ezen kívül, ha megüti a 10+ gólos szintet, ami a jelenlegihez képest azért nem egy nagy ugrás, sokkal több szurkolót állíthat maga mögé. Taktikai sokoldalúsága lehetővé teszi, hogy a középpálya bármely pontján hadrendbe lehessen állítani. Látni kell, hogy az új szerzemények, Costa gólérzékenysége és Fabregas mélységi irányító szerepköre magával vonta Oscar szerepkörének változását, némileg beszűkülését, de Matics magabiztossága mellett kevesebbet kell saját térfelén védekeznie is. Korábban sokkal gyakrabban kellett(?) hátrajárnia labdákért, míg jelenleg ez már Fabregas és Matics feladata, az ő munkája pedig egyrészt a koherens játék kettejükkel, másrészt Fabregas tehermentesítése a védekezés alól, amiben a katalán azért szenved hiányosságokat, s alapvetően a támadóharmadban, legfőképp a tizenhatos és az ötös közötti területek bejátszása. Jól megfigyelhető, hogy amikor a brazil nem játszik, a Chelsea sokkal tanácstalanabb a tizenhatos előterében.

276478-oscar-chelsea

Sokan gondolják úgy, és ezt igyekeznek mindenhonnan előásott pletykákkal is megtámogatni, hogy Mourinho kész feláldozni Oscart a jövő év(ek) további sikereinek oltárán, s kivétel nélkül azt veszik elő, hogy az új jelöltek támadásban mennyivel képesek többet mutatni. Valóban van egy statisztika, ami elég beszédes ilyen szempontból: míg Oscar a lejátszott mérkőzéseinek kb 60%-án terméketlen (nem jegyez sem gólt, sem gólpasszt), addig ez a szám Ázár vagy Fabregas esetében 40% körül mozog, míg Costa esetében pedig mindössze 30% (egyedül Williannek van rosszabb mutatója nála). Viszont azzal érdekes módon nem számol senki, hogy ezt a 4 játékost ki köti össze, s ha nincs köztük Oscar középen, akkor vajon ez a szám mennyivel nőhet. Annyi meccset nem hagyott ki a brazil, hogy ez releváns információval szolgáljon, de aki képes a némileg logikus gondolkodásra, az bizony észre fogja venni, hogy ezek a mutatók nem javulni fognak.

A leginkább emlegetett nevek Coutinho, Reus, Isco, Bale és Koke. Kivétel nélkül kiváló játékosok. Viszont, védekezésben vajon melyikük jelentene alternatívát a jelenlegi brazilunkkal szemben? José Mourinho már döntött ebben a kérdésben, mikor Matával ellentétben Oscart jelölte ki egyértelműen tízesbe (s még akkor is, mikor Schürrlével szemben Willian nyert pozíciót). Mourinho számára mindennél fontosabb a csapaton belüli egyensúly. Így a nevezettek közül az utolsó kettő jöhet szóba, viszont esetükben az eddig felépített rendszert teljesen fel kell borítani: Bale balszellőben azt jelentené, hogy Ázár tolódik középre a tízbe, ám ezzel egyedül Maticsra maradna a középpálya tartása, az pedig sovány, ezt láttuk már korábban – egymaga még Matics sem képes mindenre, ezzel egy másik, védekezőbb típusú játékos kell mellé, Mikel vagy Zouma, amivel pedig Fabregas jobb híján a jobbra kerülne ki. Koke esetében pedig valószínűleg még komolyabb változás kell, és talán a 4-2-3-1-ről átállni 4-3-3-ra. Mi pedig elvileg erősíteni kívánjuk a felépített bajnokcsapatot, nem szétbuzelrálni. Ez persze az én gondolatmenetemre épül, de egyszerűen nem látom, hogy hogyan lehetne ettől jobb a Chelsea. A megoldást jelenthetné a Juve üdvöskéje, az ex-ManU-s Pogba, aki sok tekintetben hasonló kvalitásokkal bír, mint a brazilunk, csak ő viszont nem annyival jobb, mint amennyivel többe kerül, ha jobb egyáltalán. Így viszont nem marad más, mint a status quo. Én nem tudom, jobb lenne-e mással – és tekintve az érkezésükkor Oscarral vagy Costával szembeni ellenérzéseimet, nem is feltétlen releváns a véleményem, de ha mégis, hát ezek bizonyítják, hogy nem vagyok tévedhetetlen. Nem tudom, jobb lenne-e mással. De, hogy Oscar nélkül rosszabb, abban bizonyos vagyok.

Nem elrejtve azt, hogy vannak gyenge meccsei, s másokkal szemben nem volt egybefüggően kiváló szezonja, részemről Oscar a Chelsea egyik legkomolyabb építőkockája, aki amellett, hogy már remek nálunk, még van potenciál, és tud fejlődni. Ez kelleni is fog ahhoz, hogy a Chelsea sikeresebb legyen nemzetközi színtéren, de teljesítményét nem csak gólokban és gólpasszokban kell értékelni, hanem összességében. Oscar bizonyos értelemben egy hős. Egy fiatal, fáradt hős, aki nem éppen úgy néz ki, mint aki a legmegfelelőbb a szerepre, de tagadhatatlanul hős. Ő a modern kor Makeleléje, tízesben, nyolcassal, meg egy zongorával a hátán. Ami José Mourinho menedzserben, az Oscar dos Santos a pályán.

oscar_dos_santos_wallpaper_by_ronaldvqz-d7azg8u

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com