Blog bejegyzés

Ami a bajnokot bajnokká teszi 3.

headA bajnoki címünket sok mindennek köszönhetjük, ki-ki vérmérséklete és ízlése szerint oszthatja szét a százalékokat menedzser, játékosok, egyéni teljesítmények, szerencsefaktor és a többiek balfaszsága között. Egy biztos: az ösztönös zsenik születnek, a bajnokokat viszont belőlük csinálják.

 

A középpálya és a védelem után következzen a támadósor: a sztár, Diego Costa érkezése, a vele szemben felfokozott elvárások és a hihetetlen szezonkezdet, valamint a király visszatérése a Stamfordra alapjában szorította háttérbe az átigazolási szezon végén, balkéz felől becsorgó francia csatár, Remy érkezését – ma ő lesz a célkeresztben.

Remy esete több szempontból is érdekes. Egyrészt, tudvalévő volt, hogy szabad mozgása van a piacon, és bárki viheti. Be is rendezkedett érte Rodgers, de aztán valami – nem tudok másra gondolni – fatális véletlen folytán a francia megbukott az orvosin. Nem sok ilyen jut az ember eszébe, hogy miután a nehezebb részén (klub+játékos) túl vannak, a lényegében hátralévő technikai lépésen csússzon el az üzlet. Ott van mondjuk Willian, aki ugyan megegyezett a Spurs-szel, de ő nem megbukott az orvosin, hanem csak már hozzánk jött orvosira, némileg más. Az egyetlen hasonló, ami rémlik az elmúlt évekből, a jelenleg Stokeban labdarúgó Arnautovics esete, ahol mi szintén egy sikertelen orvosi után táncoltunk ki az üzletből – de ha jól rémlik, ott egy fáradásos lábtörésre derült fény, az osztrák pedig a műtét után még 4 hónapig az ágyat nyomta. Minden esetre a franciát kiszavazta a Pool-zsűri, s Remyvel a Liverpooli bukta után már csak ‘Arry foglalkozott, hogy hát még ilyen hülyeséget, hogy milyen véleményezés már ez kérem, de aztán már ő sem, elvégre gyanítom nagyon nem haragudott, hogy a nyakán marad egy keret szintjéhez képest világbajnok csatár.

A Chelsea azonban másként gondolta, és az átigazolási ablak utolsó napjaiban berántotta Remyt a harmadik számú csatárkörbe. Vagy hát a második-harmadik holtversenyes akármibe. És tényleg az utolsó pillanatban: ne felejtsük el, Loic, mire ide ette a fene, már 2 meccset lerántott a kupiban. A másik dolog, ami miatt érdekes az ügy, hogy José vajon mivel tudta rábeszélni, hogy jöjjön. A Poolban legalább relatíve megvolt az esélye a folyamatos kezdésre, míg a QπR-ban tuti lett volna. Anélkül, hogy részleteznénk a két londoni csapat közötti, nem mellesleg ordító, zongorázható különbséget, mégis, vajon tényleg jobb-e a Chelseaben 10 meccs, mint a QúPíHá-ban 40? Mert vagy Mou nagy zsugás, vagy Remy tök hülye, ha az ajánlat ennél többet tartalmazott.. Costa és Drogba addigra már bőven itt hesszeltek a Stamfordon, mire a Willian hasonmással leültek tárgyalni. Még ha Remy magabiztosabb is volt, mint egy tini 2 feles gyümölcsvodka után, akkor is nyilvánvaló volt, hogy ez a szezon a Chelseaben nem sok játékperccel fogja megajándékozni. És aztán, mint valami népmesében, beteljesedett a jóslat. Loic, azaz, ha már mindenkinél törekszünk a megfelelő kiejtésre, cloak Remynél a PL-ben a következők kaptak kevesebb játékpercet: Zouma, Cech, Schürrle, Cuadrado, Salah + a fiatalok (RLC, Aké, Christensen és Izzy). Azért érzitek, ugye.

Vizsgáltuk már a 4-2-3-1-es játékrendszert több szempontból is, az újraálmodott tízes szerepkört, illetve a védők feladatait is. A csatárok számára ez a taktikai hadrend ugyanúgy változásokat követelt, mint a többi pozíciótól. A lényegében 2010-re újra befutó hadrend (az Afrikai Vb-n szereplő csapatok több, mint fele már ezzel a kezdő felállással lépett pályára) csatára sem lehet már egydimenziós játékos. A feladatkör némileg vegyes elegye a klasszikus 4-4-2, a nem-klasszikus 4-4-2 (diamond) illetve a 4-3-3 csatárainak: meg kell, hogy legyen benne a góllövés esszenciája (emberi nyelven: a bal herédről is befelé pattanjon a labda), illetve a 4-3-3 toronycentereinek azon tulajdonsága(i), hogy sok esetben a kapunak háttal kapják a labdát, és nem árt, ha tudnak birkózni a védőkkel. Emellett, és a felállásból adódóan éppen ezért képesnek kell lennie a kombinatív játékra, a gyors bemozgásokra, védekező feladatait tekintve pedig képesnek kell lennie a csapat által képviselt presszingre a maga szintjén, és a hátvédek terrorizálásával el kell érnie a hibázást, de legalábbis, hogy a labdát a térfél egyik oldalán járassák.

4-2-3-1-ben a csatár kontrollzónája

4-2-3-1-ben a csatár kontrollzónája

Látnunk kell azt, hogy José számára, a minél bővebb paletta összeállításához értékes játékos volt a fhanszia, mivel Costa alapvetően kiválóan példázza a 4-2-3-1-es formációhoz szükséges csatárerények 90%-át, Drogba pedig 100%-ig, ízig-vérig 4-3-3 center, Remy valahol a kettő komplementere, és egyben metszete is. De mindez egyértelműsítve: Costa erényei közé tartozik, hogy ha egy lágy passzátszelet fingik, annak a hátáról is befelé pattan a labda – konstans gólveszély 10 méteren belül. Ezen felül remekül képes lejátszani kicsiben a kapu előtt a 2v1-eket, jól cselez kis területen lendületből, és nagyon jól mozog be, valamint nyitja meg a folyosókat a védők között, valamint jól fut rá a hosszú indításokra. Drogba ezzel szemben inkább a tizenhatos vonalán érzi jól magát, némileg távolabb a kaputól. Cselezésnél többre tartja a labdaszerzést, erőssége a rá fellőtt labdák kapunak háttal való megtartása, a védőkről való lefordulás, az 1v1-ek lejátszása, cselezés inkább helyből, mint lendületből, és remek a fejjátéka.

Remy fejjátéka elmarad Drogbáétól, de jobb, mint a branyolé. Többet próbálkozik távoli lövésekkel, mint a spazil, de nem annyit, mint az elefánt. Nem mozog olyan jól be üresbe, mint Costa, és nem is annyira gólveszélyes, de még mindig erősebb ebben a játékban, mint Didier. Védekezésben és labdatartásban pedig mindkettejüknél gyengébb. Remy tehát akárhogyan is nézzük, kiváló alternatíva volt a két, már meglévő csatár mellé.

shootsdeffensive duels

Arról persze kevésbé tehet, hogy szerencsétlenségére pont akkor sérült le, mikor az első számú csatár, Costa eltiltása és/vagy sérülése miatt a játéklehetőség adott lett volna számára. Így azonban az elvileg másod-harmad csatár, DD kezébe került a kezdőpálca, aki így kb másfélszer annyi lehetőséghez jutott, mint Remy. Ami miatt viszont ő a harmadik poszt főszereplője, az a minimális játéklehetőség ellenére szerzett gólok száma. Ez ugyanis csak a PL-ben 7, amivel a házi góllövőlista harmadikja, Costa és Ázár után. Statisztikálisan kifejezve az meccsenként 1 gól. Emellé pedig még le tud tenni 1 BL és 1 FA találatot is, ami azt hiszem, önmagáért beszél, még akkor is, ha a másik trófea-útvonalról hiányzik is a neve.

Góljai ráadásul nem is igazán tucatgólok, hanem többnyire lényegi találatok: már a debütmeccsén, szeptemberben a Swansea ellen 3-2-nél, 10 perc éles játék után a Chelseaben megszerezte első gólját, és ezzel lezárta a mérkőzést. Ezután a Maribor ellen ő nyitotta meg a gólcsapot, a City ellen pontot hozott, míg a végjátékban a Stoke vagy a Hull ellen 3-3 pontot értek a találatai. Utóbbi esetben ráadásul csereként beállva döntötte el a meccset. Hozta, amiért hozták: a pontokat. Ennek ellenére méltatlanul kevés szó esett a franciáról, ha mégis, az jobb esetben is valahol a „megkedveltem Remyt” szintjén akadt meg.

Gólok pedig voltak

Gólok pedig voltak

És nincs könnyű helyzetben jelenleg sem, hiába távozott – ismét dicsfénnyel és glóriával – Drogba: az első számú csatár a gólfosó Costa marad (ha mégsem, az sem Remyre nézve közel sem kedvező), így számára a jobbik esetben is a második szám jut, rosszabban pedig a második szám helyettese – függően attól, hogy José kit akaszt le nyáron a szögről, és ha a „hírek” szerinti Falcao-üzlet megköttet, hááát, nem lennék Loák helyében a bejelentés napján, az tuti. Pedig legyünk őszinték: a francia 1-2 topcsapatot leszámítva bárhol fix kezdő lehetne. A kvalitásai megvannak hozzá. Ő mégis annál a Chelseanél van, ahol erre csak valami vad csoda folytán van esélye. Viszont valljuk meg azt is, a 671 perc, és 7 találat ellenére nagyon szépen csillog az a PL arany, és örüljünk, vagy vannak ilyen becsvágyó mihasznák, akik beérik azzal, hogy többnyire a padról beszállva jut számukra sansz. Mert kellenek ilyenek is, kellenek ők is a sikerhez. Ami a bajnokot bajnokká teszi: az a csere, aki jogosult a kezdőre.

A második és a harmadik számú csatárunk.

A második és a harmadik számú csatárunk.

A cserékről egyébként is kevés szó esik, hiszen főként (csak) akkor terelődik rájuk, feléjük a figyelem, ha szükség van rájuk. Lényeges elemei a csapatnak, akár csak az utolsó negyed órára kell felpörgetni a csapatot, akár félidei taktikai változtatásra kényszerül az együttes, akár az egyes számú játékos elvesztése kapcsán több meccsen keresztül csak rá számíthatunk. Mindenki tudja, hogy a padmelegítőtől nem lehet ugyanazt elvárni – legalábbis elvben, mint az első számútól, hiszen azért az első számú az első számú, mert olyat tud, amit más nem, vagy nem olyan jól. Elvben. Mégis, mindenki azt várja, hogy adott meccsen a plusszt nyújtsa, amiért beállítják, hosszabb távon pedig képes legyen helyettesíteni az ‘A’ játékost. Ezért messzemenőkig egyet tudok érteni José azon gondolatával, mikor a bajnoki cím kapcsán úgy nyilatkozott, hogy számára ugyanolyan bajnok Terry, mint Costa, vagy Remy, vagy Schürrle, vagy Schwarzer, mert nélkülük nem ment volna. Hiába hangzik banálisan, és inkább egy, a „pótlékok” irányába tett gesztusnak, mint valóságnak, mégis valóság.

Ebben a szezonban ez a „cseredolog” számunkra kifejezetten jól sült el: DD ugyan egy picivel több szerepet kapott, mint amire rendelve volt, és ez ugyan meg is látszott, de csatárposzton igenis rendben voltunk, de azzal, hogy Cech profi hozzáállással vállalta le ezt az 1 év padot, a kapusposzt is rendben volt, Luissal, Zoumával és a védelem variálhatóságával a védősorba is jut egy pipa; a támadósor variálhatósága miatt darabra ott is megvoltunk, bár Oscarnak nem igazán találtunk megfelelő pótlékot, és ott volt némi hiányérzet, ahogyan Fabregas és Matics hiánya is többnyire feltűnt. Utóbbi esetben azért, mert amikor szükség lett volna a csendben elmúlni látszó Mikelre, akkor a nigériai is sérültet játszott inkább. Cesc deep lying playmaker szerepét viszont csak taktikai cserével tudjuk megoldani, ilyen típusú játékosunk nincs másik, de még hasonló sem. Mégis azt mondom, persze amellett, hogy hál’istennek elkerültek bennünket a hosszabb sérülések, bárki pótlását meg tudtuk volna oldani, amennyiben nem többen sérülnek le ugyanazon a vonalon huzamosabb időre – de Ázár kidőlése azt hiszem ugyancsak izgalmassá tette volna a versenyfutást.

Kinn, padon

Kinn, padon

Ha viszont már szóba került Cech vagy Mikel, szóljunk pár szóban róluk annyit, hogy ők némileg a generációváltás leírt veszteségeinek tekinthetőek. Ha minden jól megy, születik még róluk külön poszt (mivel jelenleg a mai nappal eléggé úgy tűnik, egyikőjük sem Kékben nézi már végig augusztus 8-a napkeltéjét), így nem lőném el az összes puskaport itt, de látni kell, hogy ők a járulékos veszteség a fiatalítás oltárán. Ezt pedig nem lehet egyszerű megélni. Drogba kétszer hagyta abba a csúcson, Lampard némileg méltatlanul, de távozott, Cole elmúlt a keretből, ők pedig szépen lassan lecsengtek. Cech egyik szezonról a másikra fix kezdőből lett fix pados, míg Mikel igazán sosem volt fix kezdő (oké, talán még 07-09 között), ennél viszont lényegesebb szerepe volt bármikor a korábbi szezonokban, mint az utóbbiban. Nehezebb úgy átélni a padozást, mint mondjuk Remy esetében, aki tudta, hogy a padra érkezik, és ő döntött úgy, hogy a padra érkezik, mint az, hogy eldöntik feletted/helyetted, hogy akkor mostantól te padozni fogsz. Vannak játékosok, akik számot vetnek magukkal, és azt mondják, oké, szolgálunk és védünk akár így, akár úgy, és végigülik a padon, amit rájuk szabtak: kalaplengetéssel hajtsunk főt a pad hősei tiszteletére: Cudicini és Ferreira, Geremi és Bridge, Kalou és Mikel, mind-mind olyan játékosok, akik bár többre lettek volna hivatottak, amíg a klub érdekei úgy szolgálták, ők beérték annyival, amennyi jutott számukra. Egy olyan karrierrel, amire senki sem vágyik. Remy ebbe a névsorba írhatja be a nevét. Többen emlékeznek meg, több színes oldalt töltenek meg Drogbával, Terryvel vagy Lamparddal – de nem kevésbé szívesen emlékszik egy Chelsea szurkoló ezekre a srácokra.

Pedig a legutóbbi hírek – hírek.. hát „hírek” – szerint nem épp erre készül. Bízva a több játékpercben, az EB-szereplésbe vetett hit talán felülemelkedik a nem túl magasztos szerepen, és távozik a nyáron. Én sajnálnám. Tényleg a szívemhez nőtt, B kategóriában pedig top játékos. Olyan, aki megérdemli, hogy a Chelsea padján üljön. Az persze más kérdés, hogy ő beéri-e ennyivel. Vonzóbb-e tényleg egy Crystal Palace, Soton, a WHU vagy Swansea kezdője, mint a Chelsea kispadja? Akár egy fizetési vágással is? Mert ide kell tenni, hogy Remy heti 75K-s fizetési csekkje a Chelseanél egy erőtlen átlag fizetés, de az említett klubok esetében ritkán fizetnek ennyit egy játékosnak. Remy számára viszont a preferált 4-2-3-1-es hadrend nem sok reménnyel kecsegtet, hiszen a széleken alkalmasabb játékosaink vannak nála, a cserecsatáron kívül még esetleg Oscar alternatívájaként egy hamiskilences pozíció nézhet ki neki, ha mindenáron több lehetőséget akar a maradásért cserébe. A helyzete kísértetiesen hasonlít egy Demba Ba nevű játékoséra, aki hiába vétette magát észre lényeges (és botrányosan bitang pusztulatosan fostos) találatokkal az ezt megelőző szezon során, a végén mennie kellett. Én azért jó szívvel emlékszem az esetlen, csetlő-botló birodalmi lépegetőre, akinek még a gólöröme is baromi priceless volt (a tavaszi Swansea elleni, nagy nehezen az ő egyetlen góljával emberelőnyben behúzott meccsről rémlik, mikor víztorony módjára egy integető-hajbókoló lufiembert alakított.. beszharáss). Remy viszont nála azért minőségibb csatár, és szattyánbőr bevonatú, szénszál huzalozású, fokozott habzású vadászkutya legyek, ha Mou, amikor arról beszélt, hogy idén egyben kellene tartani a keretet, ne értette volna bele kloáka Remyt is.

Már itt is a jó mezt kérte... :)

Már itt is a jó mezt kérte… 🙂

Nem fakaszt ő vizet a sziklából, és Remytől az Excalibur is a sziklában rozsdállhat el. A több játéklehetőség, és a horizonton felderengő EB kerettagság miatti távozáson való elgondolkodását megértem ugyan, nekem is forognának a fejemben a gondolatok, mikor azt kell látnom, hogy egy nevek alapján többre hivatott csapat úgy szop ki Albániától(!), hogy zserbónál Lloris is többet ér labdába, hogy hát akkor hogy a viharba nem ülök én ott a 13 fős kispadon sem – csak nem tudom, tényleg nem, hogy a WHU-tagság mondjuk tényleg elég lesz-e ehhez. De tény, hogy kora miatt Remynek kb ez az utolsó lehetősége nagy tornán villantani. Egyszerűbb-e egy PL 2cat csapatból bekerülni a válogatottba, mint a Chelsea padjáról? Úgy gondolom, mindegy: akármelyik helyen is, valamit hihetetlenül jól kell csinálni ahhoz. Korábban már sikerült. A 2012-es EB-n csak a kijutásban vehetett részt, a tornára már nem nevezték, és azóta alig-alig jutott szóhoz a válogatottban. Utoljára ’13-ban, egy Ausztrália elleni barátságos mérkőzésen játszhatott teljes 90 percet a nemzetiszín trikóban, Brazíliában a padról nézte végig javarészt (két meccsen összesen 28 percet kapott), ahogy megváltja a hazaútra a jegyét a csapat, bár kétségtelen, hogy az utolsó perceket a németek ellen legalább a gyepen tölthette.

Vajon csak egy ember hápi a képen?

Vajon csak egy ember hápi a képen?

Lehet, hogy gyorsabban választ kapunk a kérdésre, mint hinnénk – a napokban egyre erősebbek a Remy távozásával foglalkozó álhírek, és lehet, mire ez a poszt kikerül, a francia gyártmányú Willian imitátor Slaven Biliccsel römizik, miközben számolja a napokat visszafelé a PL startig. Én azért remélem, hogy JM kezében van még egy ütőlap az ügyben, és ha odakerül a sor, a portugál nem fél kijátszani a makk ászt, és tromfolni, ahelyett, hogy újra elindul a kis bevásárlókosarával lerabolni a QPR-t..

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com