Blog bejegyzés

Akár egy rossz vicc

Közepes sitcomok közepes poénja, amikor az egyik szereplő azt mondja, AZ biztos nem történik meg, majd vágás és lám: AZ történt meg. Így éreztem magam én is, amikor mérsékelt meccsdrukkal leültem és azt vélelmeztem, harapnak ugyan a kicsik, de a győzelem csak meglesz. Aztán persze rohadtul nem lett meg és ez csak a probléma egyik fele. Vágás helyett kaptunk egy kriminális meccset, ami viccnek rossz, nem is kicsit. Dühöngés alább.

 

A tavalyi Chelsea-t egyebek mellett három dolog mindenképp jellemezte: magabiztosság, a kicsik kíméletlen bedarálása és erős hazai pálya. Az idei nyitómeccsünk épp e három skill totális komplementere volt: tanácstalanság, súlytalanság egy kiesőjelölt ellen és vereség otthon.

A tavalyi Leicester után mi lettünk a második olyan gárda, amelyik címvédőként vereséggel indít, mi ráadásul hazai pályán, hármat kapva kapituláltunk. Tradicionálisan jól rajtoló csapatként ez pláne kéretlen gyomros (utoljára az azóta már negyedosztályba zuhant Coventry elleni idegenbeli 2:1-es vereség alkalmával nyitottunk szerzett pont nélkül, még 1998-ban – igen, majdnem húsz éve).

Mik lehettek, illetve voltak e rettenet előjelei? Már a felkészülési meccseken sem állt a csapat a helyzet magaslatán, hiányzott a magabiztosság, a lendület és a szervezettség. Erre jött rá, hogy a szezont kissé foghíjasan indítottuk, így vagy úgy, de többen kimaradtak a gálakezdőből. No és persze Pawson is alapvetően egyoldalúan fogalmatlankodott. Lehet itt szabálykönyvezni, de egy nyitóforduló 13. percében ilyenért egyből pirosat adni számomra erős, pláne egy olyan bírótól, aki ennél keményebb darálásoknál tudott korábban nagyvonalúbb lenni (lásd Rojo esetét a Crystal Palace ellen tavaly).

Itt kezdődtek a problémák

Igen ám, de ezek még kumuláltan sem indokolnak se pontvesztést, sem pedig olyan első félidőt, amit a csapat produkált. Egy emberhátrányba kerüléstől nem kötelező megrogyni és totálisan szétesni. Márpedig nekünk sikerült mindez: minden valamire való Burnley-próbálkozásból gól lett (a négyből egyet nem adott meg a játékvezető), míg mi képtelenek voltunk még valami helyzetféleségre is. Az egész csapatra nézve szégyen egy ilyen produkcióval nyitni az új szezont, még a fentebb taglalt körülményeket figyelembe véve is. Nyilván felborítja az előzetes terveket egy korai kiállítás, de vagy a védekezést, vagy a támadást meg kellett volna tudni tartani egy bizonyos szinten. Nálunk mindkettő totálisan becsődölt, ami érthetetlen és elfogadhatatlan.

A második félidő már egyértelműen a miénk volt: két gól, egy meg nem adott gól, két remek Alonso-lövés, valamint mezőnyfölény, a Burnley részéről pedig már csak egy kapufa szabadrúgásból. Persze ez nem csak a mi érdemünk, hiszen a jóllakott vendégcsapat tudatosan állt vissza, ettől függetlenül már is előrelépés volt, hogy állva haltunk meg és a találkozó összképe és a helyzetek alapján ikszes meccs lett a kezdetben még totális káoszból.

Gól+gólpassz: nem rajta múlott

Ez persze olcsó vigasz. Egyrészt hadd ne kelljen már örülni egy majdnem pontszerzésnek otthon a Burnley ellen, másrészt Cahill és Fabregas piros lapjai kihatnak a közeljövőre is. További rossz hír, hogy a Tottenham vendégei leszünk a következő fordulóban, vagyis könnyen megismétlődhet a tavalyelőtti „álomrajt” (akkor ugyan egy pont összejött a Swansea ellen, de a második kanyarban csúnya verést mért ránk a ManCity).

Az egyetlen, amiben bízni lehet, hogy ez a pofon még idejében jött. Lehet még igazolni, variálni, újragondolni mindent. Azt mindenki megtapasztalta, hogy ez így ebben a formában édeskevés lesz. Jóval több kell támadásban és védekezésben éppúgy, mint egyénileg. Valamennyire bűnbocsánatot nyerne a kompánia, ha győzni tudnánk a Wembley-ben, de legyünk őszinték, nem ez a realitás. A magunk ásta gödörből viszont muszáj kimászni mielőbb, nagyon nem mindegy ugyanis, hogy egyszeri botlás volt-e szombat délutáni produkció, vagy pedig egy lejtmenet kezdete. Kérjük vissza a tavalyi Chelsea-t! Továbbra is Blue Is The Colour!

 

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com