A város, ahonnan nem jöhetsz haza üres kézzel

Nincs megállás, itt az újabb mérkőzés, ráadásul a vasárnapi londoni derbihez hasonlóan ez sem ígérkezik éppenséggel könnyűnek. A továbbjutás már megvan, a csoportelsőségért viszont kemény szkander vár ránk Sevillában. Hangolódjunk alább.

Egy vallomással szeretném kezdeni: nagyon kedvelem Sevillát. Nem a csapatot, hanem a várost. Tavaly volt szerencsém eltölteni két és fél hetet Andalúziában, az autókázós körutazást pedig Sevillából indítottuk és itt is zártuk. Egy hangulatos és unikális nagyváros, erősen érezhető mór behatásokkal. Szűk kis utcáiban a fehér és a sárga színek dominálnak, rengeteg helyen látni díszes csempéket (amikkel az utcanevet vagy a házszámot is jelzik), illetve patio-kat, vagyis kis belső udvarokat. A város szívében található székesegyháza a világ legnagyobb gótikus katedrálisa és egyben a világ harmadik legnagyobb temploma. Gyönyörű belülről, nem mellesleg itt nyugszik Kolumbusz Kristóf is. Harangtornya, a 105 méter magas Giralda eredetileg egy mecset minaretjének épült, könnyen megmászható, tetejéről pedig szépen belátható a város többi látványossága is. Például a katedrális tőszomszédságában lévő Alcázar, ami egy mór erőd volt, de gyakorlatilag egy hatalmas palotanegyed, pazar szépsége a szintén andalúz granadai Alhambrával vetekszik. Gyönyörű a monumentális Plaza Espana is, számomra talán a legszebb tér, ahol valaha voltam: mind az 50 provinciának van egy díszes mozaikja, középen pedig egy csónakázható csatorna van díszes hidakkal, előtte nagy parkkal. Hangulatos az egyetlen hajózható spanyol folyó, a Guadalquivir partja is, itt található a Torre del Oro nevű torony is.

Sevilla egy vendégszerető város és ha nem lenne pandémia, álmaim netovábbja lenne repülőre ülni, kiszurkolni a győzelmet az Estadio Ramón Sánchez Pizjuánban és inni pár Cruzcampot, ami nem a legjobb sör a világon, de az andalúz életérzésnek szerves része. Erre természetesen nincs most lehetőség, sőt, tévén keresztül sem lesz követhető a csoportrangadó, úgyhogy marad a stream.

A továbbjutás kérdését meglehetősen hamar, a rennes-i győzelemmel sikerült bebiztosítani az előző fordulóban, ami mindenképp előrelépés tavalyhoz képest, amikor még az utolsó körös hazai meccsen is volt némi remegni való a már kiesett Lille ellen. A csoportelsőség viszont még bőven kétesélyes, elvégre 10-10 ponttal áll eddig a Chelsea és a Sevilla. Igazából két módja is van annak, hogy tét nélkülivé tegyük az utolsó fordulós, Krasznodar elleni meccset: vagy nyerni kell, vagy kikapni. Előbbi biztos csoportelsőséget, utóbbi esetben pedig biztos második helyet vonna maga után. Ha viszont Andalúziában is döntetlent játszunk a Sevillával, akkor a döntés megmarad a záró fordulóra. Ez esetben csak annyi lesz a lényeg a kvartett megnyeréséhez, hogy ne szerezzünk kevesebb pontot a hatodik fordulóban (főleg, ha nem újabb 0:0 lesz az esti meccs, mert akkor idegenben lőtt több gól miatt nekünk kedvez majd minden pontegyenlőség).

Ami a Sevillát illeti, jó formában vannak Lopetegui-ék, a legutóbbi 5 meccsüket megnyerték. Gyenge rajtjuk ellenére már ötödikek, emellett a BL-ben is hősiesen tapadnak ránk (otthon emberhátrányban fordítottak a Krasznodar ellen, Oroszországban pedig a hosszabbításban jött a győztes gól Haddiditől). A továbbjutás bebiztosítása minden bizonnyal ott is megkönnyebbülést hozott, tudva, milyen mélyen van kódolva a génekbe az Európa Liga megnyerése iránti vágy – amit félre kell tenniük egy időre, ugyanis oda már nem bukhatnak le.

Aki emlékszik még a két csapat londoni találkozójára, az valószínűleg hazudik, ugyanis egy rettentő üres, eseménytelen büntetést hoztak össze a felek a csoportrangadón. Az azóta eltelt időben szépen érett a Chelsea, a kisebb csapatokat szinte kivétel nélkül sikerült ütni, viszont a komolyabb játékerőt képviselő együttesek ellen továbbra sem jönnek a bravúrok, de még a gólok se. Sorrendben Liverpool-Sevilla-MU-Tottenham a négy nullázott meccs, már ami az eredményességet illeti. Ezen fontos lenne mihamarabb változtatni, amire jó alkalom az esti meccs. A védekezés szerencsére továbbra is rendben van, szépen jönnek a clean sheetek, Mendy ötnél jár a bajnokságban és közel állt ahhoz, hogy negyedik BL-meccsén is lehúzza a rolót. Ezen tükrében nem is meglepő, hogy az idei Chelsea-t nehéz legyőzni, egyedül Kloppéknak sikerült emberelőnyben még a második fordulóban.

Ez a szezon – kényszerből – a megszokottnál feszesebb tempóban zajlik, alap a heti két meccs, miközben a válogatott szünetekbe is bepréseltek egy kis extrát Európában. A játékosok egyre leterheltebbek és többeken (például Chilwellen vagy Werneren) már látszik is. Decemberben sem lesz lassítás, 8 fellépés vára csapatra (és ez lehetne több is a ligakupával), nagyon nem mindegy, hol és milyen mértékben lesz mód pihentetni, rotálni. A szezon eleji rotáció amúgy is a múlté már, Lampard stabilizálta a gálakezdőjét, amiben kezd kicsit kettészakadni a csapat széthajtottakra és mellőzöttekre. Fontos lenne tehát ma rövidre zárni a csoportelsőség kérdését (nyilván úgy, hogy győzünk), hogy legalább a Krasznodar ellen lehessen könnyített páncélzattal nyomulni. Továbbra is Blue Is The Colour!