Blog bejegyzés

A tönk széléről

Mint ismert, a világbajnokságig hátralévő időben nagy darálás várható, alapvetés lesz a heti két meccs. Októberben kilenc meccs vár a csapatra: az első akadályt sikerrel vettük, de máris itt a folytatás. Vár ránk a BL csoportkörének harmadik fordulója és egy rangadó a Milan ellen. Kedvcsináló alább.

Hétvégi sikerünknek és pár előttünk álló csapat botlásának köszönhetően már az ötödik helyen áll a csapat, vagyis nem vagyunk már messze a top4-től. Két vereség után sikerült ismét nyerni idegenben, összességében pedig ez volt a negyedik győzelem a bajnokságban. Újfent minimális különbséggel, ismét nem épp lehengerlő játékkal és a szerencsét ezúttal sem nélkülözve jött össze a három pont, vagyis hiába nézünk ki egyre jobban a tabellán, ez továbbra is felülteljesítés, ami – mint tudjuk – illékony. Az Evertonhoz, a Leicesterhez és a West Hamhez hasonlóan a Crystal Palace is a tabella alsó harmadában tartózkodott, így egyikük legyőzése sem volt különösebben nagy skalp, arról nem is beszélve, hogy ezek az ellenfelek elfogynak szép lassan, a közép- és topcsapatok ellen pedig mindenképp több kell majd.

Hétvégi meccsünk egyik főszereplője ma korábbi csapata ellen játszhat

Örömteli volt viszont, hogy megint jól bírtuk a végét, ráadásul a győztes találatot két cserejátékos hozta össze: Pulisic adott okos passzt, Gallagher pedig káprázatosan lőtte ki a bal felsőt. Nyolc különböző gólszerzőnk van már – fájdalom, hogy csak tíz gólon osztoznak. Akárcsak az utóbbi években, idén is nagyon megoszlik tehát a termelés.

Most, hogy a bajnokságban egy kis levegőhöz jutottunk, ideje megtolni a BL-t is. Történt ugyanis, hogy egy papíron könnyed csoportban két forduló után sereghajtó és nyeretlen a Chelsea, ami szokatlan és kellemetlen pozíció. Ráadásul most jön két rangadó a Milan ellen, szóval nem lehet már halogatni a feltámadást.

Hiába a vezetés és a mezőnyfölény, a Salzburg ellen (is) elmaradt eddig a győzelem

A képlet egyszerű: muszáj az olaszok elleni párharcból jól (vagyis több ponttal) kijönni. Mivel a hazai tűnik a könnyebb meccsnek, mondjuk úgy, hogy győzelmi kényszerben várjuk Pioliékat. Ha nem sikerül, akkor bitang nehéz helyzetben leszünk féltávra. Viszont ha meglesz a három pont, akkor továbbjutó helyről várhatjuk a visszavágókat.

Malmunkra hajthatja a vizet, hogy rengeteg a sérült az olasz bajnoknál, Florenzitől Hernandezen át Saelemaekersig meghatározó játékosok egész sora nem bevethető. A régi pajtások, mint Tomori és Giroud élnek és virulnak, úgyhogy ők szinte biztosan ott lesznek ismét a Stamford Bridge gyepén. Nálunk Mendy, Kanté és Jorginho bajlódnak sérüléssel, szóval minden bizonnyal a harmadik csoportmeccsen is Arrizabalaga védhet majd. A felállást és a kezdőt nehéz megjósolni, ehhez ugyanis még elég képlékenyek Potter elképzelései, arról nem is beszélve, hogy az eddigi próbálkozásai sem arattak osztatlan sikert.

Ha komolyan gondoljuk a továbbjutást, akkor el kell kezdeni végre meccseket nyerni. Továbbra is Blue Is The Colour!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com