A Kepa-dilemma

A liga lezárultával ismét erőre kapott a szezon egyik legmegosztóbb témája, mégpedig hogy milyen jövője is lehet Kepának a Chelsea-nél?

Talán a szezon folyamán legtöbbet kritizált játékosról beszélünk Kepa személyében, aki ebben az idényben még több bizonytalanságot gerjesztett maga körül, mint eddig bármikor. A statisztikákat ismerhetjük vele kapcsolatban, és akár a bejáratott mérésekről beszélünk, akár az advanced statokról, pontosan tudjuk, hogy a liga kapusaihoz (illetve még a tavalyi önmagához képest is) mérten roppant gyengén teljesít ezen adatok alapján. Én személy szerint fontosnak tartom ezeket a statisztikákat, de ha valaki úgy dönt, hogy a számokat margóra téve szeretné értékelni a baszk teljesítményét, azt sem nyugtathatta meg ez a szezon, ugyanis Lampard alatt kétszer is megesett, hogy kiszorult a kezdőből Kepa. Ez a kapuscsere mindkétszer olyan összecsapások alkalmakor történt, amikor a BL-szempontjából létfontosságú fellépések jöttek, maga a BL, vagy éppen egy kupadöntő.

Ismert dolog, hogy a Bajnokok Ligája kiharcolása számunkra nem csak a presztízs miatt fontos, hanem a fizetésekre fordított jelentős összeg miatt is (ami a Drinkwater-like dealeknek hála kiugróbb, mint a többi csapatnál). Úgyszólván a már meglévő kiadásait tekintve sem jelentéktelen, mekkora bónuszt tesz zsebre a Chelsea a nemzetközi szereplések után (vélhetően ezért is kényszerült a Chelsea arra, hogy ismét Abramovics folyósítson egy jelentősebb vészösszeget a Sarri-ablakok fedezésére, miután háromból két szezonban nem jött össze a top4). Ezen bevételeket pedig az adott ablakok igazolásai csak tovább égetik, miközben a meglévő terhektől is csak roppant nyögvenyelősen sikerül megszabadulni (már ha).

Nagyon kellett tehát, hogy a Chelsea megragadjon a top4-ben, éppen ezért olyan mérkőzések előtt, mint a februári Leicester-Man UTD-Spurs hármas, kimondottan bátor döntés volt az elsőszámú kapust lecserélni; ahogy júliusban az utolsó fordulóban is hasonlóan tett Lampard, amikor a fentebbi hármasból Brendan és OGS továbbra is pályázott a BL-helyekre, mi pedig közel sem tét nélkül fogadtuk az akkor 3 meccse veretlen Wolvest. Ekkor nem bízhatott senki abban, hogy az ismét visszaeső UTD magabiztosan veri a Leicestert, nekünk pedig mindenáron el kellett kerülni, hogy Espirito Santo csapatától gólokat nyeljünk, hiszen egy döntetlen is elég lett volna a másik pálya eredményeitől függetlenül. Mégis meghúztuk a kapuscserét, miközben a védelemből mindenki más a helyén maradt.

Hasonló volt a helyzet az FA-kupa döntőben, ahol ugyan lehet valid érv, hogy Caballero kapta a meccsek többségét, és ezért ezt is neki adtuk mint második számú kapus (bár az elmúlt évtizedben ezt talán már csak Wenger csinálta), de egyrészt nem védte végig a sorozatot, hisz Kepa pont ebben a szériában tért vissza a kezdőbe a Liverpool ellen; másrészt vitán felül a legerősebb elérhető kezdőnket küldtük fel itt is, és Lampard sem állt másképpen ahhoz, hogy élete első kupáját edzőként most emelhetné a magasba (az már csak ráadás, hogy ezt a Chelsea trénereként, az első itteni évében tehette volna meg).

Az is megemlítendő, hogy 2020-ban Caballero ismételten a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában védhetett, mégpedig egy olyan kaliberű csapat ellen, amilyen Hansi Flick Bayernje volt. Mióta Angliában játszik, erre 3 éve, 2017 tavaszán volt még példa, amikor Guardiola az első idényében éppen Bravóval szenvedett (akit szintén shot stopping problémák miatt szedtek szét, és vele honosodhatott meg a „lábbal jó” mém a szurkolók körében), és majdnem a teljes tavaszi félszezonban inkább Willyt favorizálta a chilei helyett. Sok sikerben akkor sem lehetett része: pont úgy 3 gólt kapott mindkét meccsén a Monaco ellen, mint a Bridge-en idén.

A meccsek súlya mellett a másik tényező, ami árnyalhatja Kepa helyzetét, az pont a csere személye. A baszk képességeit és produktumát illetően lehet, hogy vannak viták, azonban véleményem szerint abban aligha, hogy Caballero jelenleg nem jó kapus. A 30-as évei elején járó, Málagában játszó Willy még sokak kedvence lehetett, és aligha jogtalanul. Én például kimondottan örültem annak, hogy Begovicsot vele pótoltuk 2017-ben, egyrészt mert én is kedveltem, másrészt meg egy szezonra még bőven tisztes megoldásnak tűnt ingyen. Csakhogy ennek július elsején volt a 3. évfordulója, Caba idén tölti 39-et, és továbbra is éves szerződése van a Chelsea-vel 2021 májusáig. Ez még önmagában talán nem is lenne nagy probléma, mert harmadik számú kapusnak szódával maradhatna még mindig, hiszen azok úgy sem kapnak szinte semmit pár padozáson kívül az FA-kupában (lásd bármelyiküket Ameliától Eduardón át Greenig). Caballerót azonban éles meccseken vetjük be, mi több, létfontosságú éles meccseken. Pedig már két éve is prezentálta, hogy mennyire megbízhatatlan és ingatag játékossá vált. Emlékezhetünk, hogy már 2018 tavaszán is képes volt Conte alatt kivillantani ugyanazokat a gyengeségeket, amiket ma is láthatunk tőle: satnya labdakezelés, elszámított kirohanások, lassú reakcióidő és még lassabb vetődések. Ez utóbbinak köszönhetően néha egészen szép szűcslajosi dőléseket láthatunk tőle, amikor nem a kézfejével éri el a labdát, hanem a csuklójával, esetleg alkarjával.

Conte második szezonjában nálunk még nem volt igazi nagy blamája (bár küzdött érte, de a VB-ig ezzel kivárt, és Horvátország örülhetett), idén viszont a Leicester ellen rögtön megmutatta, miért kéne már legalább 2 éve a Bocában levezetnie. A Chelsea-t illetően, ha tovább akarunk menni, azt is mondhatjuk, hogy a kapusok backupja évtizedes szinten nem volt ilyen gyenge. Nincs igazán harmadik számú játékosunk oda, csak Cummingék, akinek még a Grimsby ellen sem adott esélyt az ifiket amúgy felkaroló Lampard. Miután Turnbullék távoztak, megfordult a padon Schwarzer, maga Cech, illetve Begovics is, miközben leghátulra mindig eltároltunk egy tapasztalt vészjátékost (lásd fentebb), aki krízis esetére készen állt. Most nincs sem megbízható cserekapusunk, sem tapasztalt harmadik számú portásunk. Konkurenciáról tehát egyáltalán nem beszélhetünk.

Mindezek ellenére mégis eljutott Lampard oda, hogy esszenciális tétmérkőzéseken tegye padra Kepát, miközben a maga nyilatkozataival inkább ráerősített a kételyekre a baszk helyzetét illetően, mintsem eloszlatta volna őket. A Kepa felé irányuló bizalmat tehát nem nevezhetjük töretlennek, ahogy a helyzetét sem stabilnak. A védését illető kritikák mellett feltételezhetően az amúgy legfőbb erősségét jelentő passzjátéka is hozzájárulhatott ehhez, hiszen nem csak a passzpontosága zuhant idén 85.44%-ról 79.7-re, de olyan hibákat is vétett az elrontott passzaival, amikkel tevékeny szerepet vállalt immáron kapott gólban is. Ez pedig szintén nem volt rá jellemző az előző évben.

A Goodisonban kapott 3. gól ilyen eset, amikor Kepa a sweeper-keeperekre jellemzően középhátvédbe váltott, és bőven 16-oson túl vezette a labdát, mielőtt lepasszolta volna. Megtehette, hiszen Ferguson Evertonja visszazárt, senki nem presszingelte őt, egyedül Calvert-Lewin zárta biztos távolságból a passzsávot Kovacsics előtt. A Chelsea ekkor a labdabirtoklás tudatában megkezdte a maga átrendeződését, Kepa felfutását követően a védők is magasabban húzták meg a maguk vonalát, és az egyenlítés reményében készültek az utolsó kidolgozható támadásra. A baszk kapus azonban túlságosan megtolta a labdát, és odaadományozta a középharmadnál a villámgyors Walcottnak, az Everton pedig 9 másodperc alatt lekontrázta a teljesen meglepett Chelsea-t, akik nem tudtak időben visszahelyezkedni. A befejezés kimondottan esetlenre sikerült ugyan, és korrigálható lett volna ez az eladott labda, viszont az egész helyzetet egy elhibázott passz idézte elő. Ez pedig elkerülhető lett volna akkor is, ha Kepa inkább csak simán letol egy push passt Zoumának, és akkor is, ha hosszú labdát indít Abrahamék felé. Persze idén Kepa long balljai is sem jelentenek életbiztosítást: ameddig tavaly meccsenkénti 5.2 pontos és 3.8 pontatlan hosszú labdát tudott a magáénak, idén 4 pontos és 5.6 ellenfélhez irányított ide vonatkozó továbbadás áll a neve mellett.

Ezen hatékonyság visszaesését talán a leginkább Massimo Nenci távozásának lehet betudni, aki nyáron követte a volt edzőnket, Maurizio Sarrit a Juventusba. Nenci már a Napoli óta részese a cigis stábjának kapusedzőként, és ez idő alatt hozzászokhatott ahhoz, hogy miképpen kell söprögető portásokat edzeni, hogyan lehet fejleszteni és szinten tartani a labdával való bánásmódjukat. Az olaszoknál például úgy nőtt ebben az idényben Wojciech Szczesny passzpontossága 79.2%-tól 83.5%-ra, hogy a meccsenkénti átlag passzszáma szignifikánsan nem változott. Ahogy feljebb is szó esik róla, Kepánál még ennél is drasztikusabb változásról beszélhetünk Hilário edzésmunkája alatt, csak éppen az ellenkező irányba. Portugál ex-kapusunk az előző idényben már részese volt a stábnak Nenci egyik asszisztenseként, éppen ezért volt lehetősége tőle tanulni egy egész éven át. Ugyanakkor lehetséges, hogy olyannyira effektíven nem volt képes kialakítani a maga edzésmetódusát, mint az elégséges lett volna. Akár ahhoz, hogy Nenci módszereit elérje, akár ahhoz, hogy a Lezama rutinos kapusedzőinek a szintjét visszaadja.

A pletykák persze itt is felütötték a fejüket ősszel, mégpedig Shay Given idehozatalára vonatkozóan. A Newcastle United megkerülhetetlen hálóőre tavaly Frank Lampard stábjához csatlakozott a Derby-nál Chris Jones, a Chelsea korábbi és jelenlegi erőnléti edzője, valamint Stephen Rands elemző társaságában (akit Lampard még a City-nél töltött éve alatt ismert meg). Habár Lampard cáfolta az idevonatkozó híreket, szokatlan módon (Lollichon és Courtois 2016-os nézeteltérése óta először) a kapusedző szerepe is visszatérő kérdéssé vált a médiában, és nem lenne meglepő, ha továbbra is előkerülne az a felvetés, hogy Jody Morrist és Jonest vajon most követni fogja-e Given is?

Az egyik opció a jelenlegi bizonytalanság feloldására ugyanis ez lehet. Még ha csak simán lesöpörhető hírek formájában merült fel a váltás, nehéz azt mondani, hogy nem képviselhetné az egyik lehetőséget a kapusedzők frissítése. Talán az jelenti a problémát, hogy Hilário túlságosan követni próbálja Nenci módszereit, amik a Sarriballhoz tökéletesek, de a Lampard által elvárt játékhoz annyira már nem, mint azt ezen a szinten elvárnánk. Persze adott a kérdés, hogy mi van jelenleg a Chelsea zseniális szakemberével, Christophe Lollichonnal, akinek unortodox és egyben hatékony módszereiről anno Szabó Christophe is írt egy méltán népszerű posztot? Egyes hírek szerint az Olympique Lyon még mindig nem mondott le arról, hogy a következő szezonra megszerezze az időközben megfigyelővé avanzsáló, ma már inkább a kölcsönjátékosokkal foglalkozó edzőt, más források szerint pedig immáron Cech-kel közösen scoutolják Kepa utódját. Az viszont sansztalannak látszik egyelőre, hogy kitörjön a háttérből, és még ha meg is lenne az esélye, hogy ismét előkapjon valami szokatlan ötletet a probléma megoldására, valljuk be, Cech-et sem a kiváló lábjátéka miatt szerettük.

A másik lehetőség – ami inkább előtérbe került –, az Kepa lecserélése valaki másra. Itt persze már repkednek a nevek, és valószínűleg bármelyik szurkoló képes lenne legalább 2-3 jelöltet említeni, akit az elmúlt hónapokban összeboronáltak a Chelsea-vel. Először is fontos kiemelni, hogy a baszk nem Lampard igazolása, kapusposzton pedig még annyit sem tudott variálni az elmúlt évben, mint bárhol máshol. Önmagában tehát nem lenne ördögtől való gondolat az, hogy a Chelsea kapust igazoljon, már csak Kepa formájától függetlenül sem, mert jelenleg – mint az fentebb említésre is kerül –, nincs lényegi konkurenciája, sem pótlása. Még ha Caballero időszakosan ki is tudja szorítani (legkevésbé a saját prímasága jogán), mindenki pontosan tudja, hogy épeszű edző nem fog az argentinra hosszabb távon számítani, Willy pedig ennél már csak rosszabb lesz.

Kepánál amit rengetegszer megemlítenek szinte mindenhol, az az, hogy az árához és a rekordstátuszához képest milyen formát mutat, és mennyire tud ennek súlyával biztos szintet hozni a csapatában. Ilyenkor az érte kiadott pénz még erősít is a rá vetülő negatív fényen. Ugyanakkor ennek az összegnek megvan a maga másik oldala is, mégpedig az, hogy ezzel ő egy megkerülhetetlen befektetés lett a csapat és annak jövője szempontjából. Hiába kerül ki időszakosan még így is, és hiába dönt úgy a szakmai stáb, hogy fontos szituációkban nem szavaz neki bizalmat, azt idővel meg fogja kapni ismét, és ez nagyban köszönhető a státuszának. Ebből pedig nem egyszerű kitáncolni, még akkor sem, ha Lampard úgy dönt, végül nem őt akarja a kezdőkapusának. Ezen a nyáron a Chelsea elég izmos összeget fog kipengetni arra, hogy újrahúzza a támadószekcióját, miközben a védelemre meg érdemben nem igazán költöttek semmit a londoniak 3 éve. 2017-ben jött Rüdiger és Christensen is ekkor vált a csapat részévé, azóta viszont sem fullbackek, sem középhátvédek terén nem tudott prime játékosokkal erősödni a Chelsea. Azt most már mindenki látja, hogy az ide vonatkozó problémák nem söpörhetőek a szőnyeg alá tovább, ha a Kékek contenderré akarnak válni.

A Chelsea jövőbeni terveit firtatva az egyik opció lehet az, hogy szépen lassan, évről évre húzzuk újra a szekciókat. Idén még parkolópályára tesszük a védelem érdemi megerősítését, hogy Havertz is potenciálisan a csapat részévé válhasson, jövőre pedig megkezdjük Azpilicuetáék fokozatos pótlását. Ebben az esetben azonban nem feltétlen jöhet szóba a Kepáról való rögtönzött lemondás, hiszen itt a gigaberuházás, és aki mellett a Chelsea letette a voksát a kapuba egy 7 éves, egész érdemi karriert lefedő szerződéssel, az ő. És ez független a formájától, mert lehet éppenséggel meggyőző vagy gyenge, ha úgy tetszik, ő (lenne) az egyes számú mezbe választott Havertz. És ebből kitáncolni roppant nehéz, hisz nem tudjuk, hogy mennyit vesztene rajta a csapat, és azt sem, hogy melyik pozíció boostolását kéne megakasztani azért, hogy újragondoljunk egy 2018-as döntést.

Kepa jelenleg a legjobban fizetett játékosok között van a keretben, a különböző források 150-190 ezer fontban mérik a heti bérét. A csapat wage billje 285-288 millió font körül mozgott tavaly, ami rendkívül nagy, az UEFA által közölt lista alapján pedig majd’ minden csapat, aki többet költ erre, állandó BL-szereplő (kivétel a Manchester United, de az ő tőkeerősségük még ennek ellenére is jelentős). Az FFP igen erősen ajánlja, hogy a játékosok fizetésének kiadása ne haladja meg a csapatok bevételének 70%-át. A Financial Football News gyűjtése alapján 7 résztvevő volt a ligában, akik az ajánlott érték fölé mentek: Bournemouth és Everton – 85%, Leicester – 84%, Crystal Palace – 77%, Southampton – 77%, West Ham – 71%, Brighton – 71%. Persze ők jelenleg underdogok a PL-ben, viszont hogyha a bigsixet nézzük, ott már a Kékek vezettek nem csekély előnnyel: Chelsea – 64%, Arsenal – 59%, Manchester City – 59%, Liverpool – 58%.

Ez nyilván idén módosulhat, hiszen jönni fognak Wernerék, ugyanakkor nem tiszta, hogy például Willian megy-e, vagy marad, szóval nem tudjuk, mennyi fizetés fog felszabadulni. Ezzel együtt az is változást indukálhat, hogy kit tudunk eladni a régi tagok közül, esetleg ki jön a mostani kinyújtott ablakban még, akire ebből a keretből költeni kell. Az viszont igencsak kétséges, hogy egy újabb kezdőbe szánt kapusra jelenleg szívesen pénzt folyósítanánk úgy, hogy Kepa bérével közösen kelljen fizetni a két hálóőrt. Persze volt már példa arra, hogy Cech-et és Courtoist egyszerre fizettük 6 éve, de az jóval kevésbé volt költséges, mint ez lenne, mivel egyrészt akkor Cech az utolsó szerződésének a végén járt 2 megmaradó évvel (120 ezer font környékén), a belgának pedig még az első, 2011-es szerződése élt a szezonkezdéskor (sacc 60k-val). Másrészt, bár szeptemberben Courtois hosszabbított, és feljött Cech szintjére bérben, ez is csak egy évig terhelte a csapatot, mivel 2015-ben Cech távozott az Arsenalba.

Kepát még 5 évig köti szerződés a Chelsea-hez, és még ha úgy is döntene a szakmai stáb, hogy túlad rajta, a jelenlegi koronavírus által árnyalt (futball)világban aligha lenne csapat, amelyik megkísérelné kivásárolni őt a kontraktusából. A kölcsön sem feltétlen lehet ebből a szempontból megoldás, hiszen a magas fizetése miatt vélhetően csak úgy tudnánk erre játszani, ha annak a jelentős részét átvállalná az anyacsapata, azaz a Chelsea. Így pedig annyival nem lennénk előrébb, mivel a bérezése ugyanúgy kiadást jelentene, de immáron sehogy sem számíthatnánk rá, miközben az új kapusunk is abban a helyzetben találná magát, hogy az egyetlen érdemi riválisa a 40-be hajló argentin.

A könnyebbnek látszó megoldás persze a „Kepa Out”-ban testesül meg. Őszintén szólva a legkevésbé sem vagyok a baszk fanja, és Lampard módosító döntéseit sem látom indokolatlannak. Ugyanakkor mindent egybevetve nem biztos, hogy kevesebbet veszít összességében a csapat akkor, ha most rögtön lemond Kepáról, és immáron semmit nem próbál meg annak érdekében, hogy valamelyest javítson a formáján. Ahhoz, hogy ez járható út legyen, egyrészt az kéne, hogy egy érdeklődő alsó hangon 50-60 milliót ajánlva beszálljon érte, hogy minimális veszteséggel a fizetése alól is mentesüljön a csapat. Ha ez nem történik meg, a második lehetőség egy olyan kapus kiscoutolása lenne, aki úgy érkezik készen egy Premier League bigsix-klub kapujába, hogy mellette nem kér jelentősen többet mondjuk Caballeronál. Jelen helyzetben mindkettőre roppant kevés az esély.

Kepa továbbadása tehát nem igazán opció, és leginkább két bizonytalan választás között töprenghetnek Lampardék: megtartják első számú kapusnak még annak tudatában is, hogy kétszer kiszorult idén (bízva mondjuk abban, hogy változtatunk az edzésmunkáján); avagy a világ legjobban fizetett második számú kapusát csináljuk belőle, elfogadva, hogy ebből az invesztálásból több már nem lesz. Egyik sem kockázatmentes lehetőség, és ez adja a Kepa-dilemma magját.

Persze az is lehetne opció, hogy az akadémiáról választunk egy prospectet, akit talán felépíthetünk annyira, hogy egy éven belül ép riválissá lépjen elő – csak ebből meg nem igazán látszik semmi. A fiatal portásokra idén még az alsóbb osztályú ellenfelek ellenében sem bíztunk jottányi szerepet sem: a tavaly júliusban 4 éves szerződést aláíró Cumming még odaülhetett a padra két ligakupa és két FA-kupa meccsre, a bemutatkozása azonban még várat magára – már ha erre lesz sansza. Bulkát elengedtük tavaly, Baxter pedig 22 éves korára legalább addig eljutott, hogy a skót elsőosztályban számításba vegyék. Meglátjuk, mire lesz ez elég.

Ami egészen biztos, hogy valamilyen változásra szüksége van a Chelsea-nek, és jövőre mindenképpen el kéne kerülni azt, hogy döntő fontosságú meccseken Caballero nevével induljon a kihirdetett kezdőtizenegy. Kepa kiszorulása idén kétszer is kiemelkedő jelentőségű időszakokban történt meg: tavasszal a top4 szempontjából elől-hátul kardinális rangadókon és a BL egyenes kieséses szakaszában, majd nyáron szintén a BL-ért folyó harc utolsó mérkőzésén, valamint a kupadöntőben is (és annak sem tulajdonítanak éppen nagyobb esélyt, hogy a szombati BL-mérkőzést megkapja). Egyetértünk ezzel vagy sem, az aligha ok nélküli, hogy Lampard végül így határozott ezekben az égető szituációkban. Ha végül úgy dönt ennek fényében a Chelsea, hogy egy kész kapusért is harcba indul, roppant okosan kell kijátszania lapjait. Több lehetősége ugyanis nem biztos, hogy lesz a következő 4-5 évben egy jelentősebb módosításra azon a poszton.