Blog bejegyzés

A feltámadás reményében

Bár épp Húsvét van, s sokaknak a futball is vallás, mégsem szeretnék dolgokat összemosni. Azt viszont nagyon, hogy a csapatom végre megrázza magát, nyerjen egy fontos rangadót és jelezze, megindítja a rohamot minimális célkitűzése teljesítéséért, vagyis a negyedik helyért. Kedvcsináló alább.

 

 

Az gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy ezen a derbin csak a győzelem lehet elfogadható. Ez persze az a frázis, amit bármelyik random Tottenham elleni meccs előtt elsüthető, de most elég speciális helyzetben vagyunk: komoly veszélyben van a BL-indulást jelentő negyedik hely, amit ráadásul épp a spúrok birtokolnak. A két csapat közt kövér öt pont a differencia, vagyis még akkor is marad kettő, ha ezt behúzzuk. Egy döntetlen konzerválná ezt az igencsak előnytelen állapotot, ami valljuk be, felérne egy fél halálos ítélettel.

Nincs mese tehát, hozni kell a tavaszi feltámadást. A gond inkább a „hogyan”-nal van. Bevallom, nem nagyon látom, hogy mi lendítené át a bagázst ezen a holtponton, amiben már egy ideje vegetál, szóval nem is pont ez, hanem valami nagy folt. A védelem olykor kabaréba illő dolgokat művel, s a korábban még megbízhatónak mondható Christensen is egyre több meglepő hibát vét. A támadójáték is esetleges, sokszor Hazard-függők vagyunk, miközben a belga is ritkán tud nyerőember lenni – a sorsdöntő meccseken meg pláne. Persze azért nem reménytelen a dolog, Willian például formába lendült, Morata pedig Leicesterben megtörte a gólcsendet, ráadásul lábbal.

Morata csatárokat megszégyenítő mozdulata bizakodásra adhat okot

Egy ilyen év végi hajtásnál rendkívül fontos a csapategység, illetve az, hogy a játékosok minden erejükkel és idegszálukkal akarjanak is tenni a célért. Valljuk be, egy bajnoki címért vagy egy BL-döntőért menet megvan magától a belső késztetés, nem kellenek a motiváló beszédek. Más a helyzet, ha a top4-ért kell menni, elvégre ez nem olyan magasztos cél, pláne a tavalyi PL-győzelem tükrében. Nem könnyíti meg a dolgot az sem, hogy a játékosok jó része már lélekben a nyári vébére gyúr: szeretne akkorra csúcsformában lenni és addig nem lesérülni. S ha ez nem lenne elég, több kulcsembernek is derogál elköteleződnie, így ahelyett, hogy aláírnának (vagy egyértelművé tennék, hogy menni óhajtanak), kavarnak és rombolják az öltözői morált.

A Sp*rs ráadásul jó formában van és láthatóan nem vetette vissza őket a Juventus elleni hazai bukó: előbb idegenben verték 4:1-ra a Bournemoutht, majd a kupában simázták le a Libertyben a Swanseat. A bajnokságban zsinórban négy győzelemnél járnak, emellett övék a liga egyik legjobb idegenbeli mérlege is. Az is mellettük érv, hogy az utóbbi rangadóik azért jól sikerültek, verték például a MU-t és az Arsenalt is, az Anfielden pedig ikszeltek.

Mi pedig nagyon rég nyertünk rangadót és nagyjából azóta nem is játszottunk jól nagy meccsen. A top6 elleni mérlegünk 2-3-3, ami erősnek semmiképp se mondható. Még frissen él bennünk a két manchesteri vereség, na meg a szégyenteljes tény, hogy már 8 bajnokit buktunk el idén, amiből – ahogy a mellékelt ábra is mutatja – 5 nem rangadón volt. Öröm az ürömben, hogy idegenbe már nem kell menni a nagyok ellen, a Tottenhamen kívül a Pool jön majd még, persze az sem lesz egy országos egyes csörte. Egy mai győzelem ugyanakkor nem csak a top4-es térképre tenné vissza a csapatot, hanem elhozná azt a mámort, amire a 2005-2006-os idény óta nem volt példa, vagyis oda-vissza vernénk a spúrokat.

Idén egyszer már legyőztük a Tottenhamet

Végül szomorú kötelességemnek érzem, hogy kitérjek egy szomorú történésre. A Chelseat korábban középpályásként, másodedzőként és megbízott menedzserként is szolgáló Ray Wilkins szívrohamot kapott, a poszt elkészültekor az életéért harcol. Légy erős Ray, remélhetőleg Érted is küzdünk ma! Továbbra is Blue Is The Colour!

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com