Blog bejegyzés

A csúcsról jövünk

0120 liverpool-chelsea1Olyannyira a mi fordulónk volt a huszonkettedik, hogy az ember nem is akarja elengedni. Bevallom, nem könnyű ez most nekem sem, kicsit úgy érzem most magam, mint 2012-ben a BL megnyerése után, amikor annyira jó lett volna ismét a pályán látni a kedvenceket, ehelyett szétszéledt a brigád és kezdődtek a felkészülési meccsek az Eb-re. A helyzet most annyiban más, hogy nincs idő tétlenkedni és a szép emlékeken kotlani, fontos meccs vár ugyanis ránk: a ligakupa döntőjéért kezdünk el játszani. Kedvcsináló alább.

Az utóbbi időben tapasztalt idegenbeli gyengélkedés ellenére simán leléptük az amúgy masszív, de most tartalékos Swansea-t, míg legfőbb riválisunk otthon bukott a rangadókon többnyire fékezett habzású Arsenal ellen. Ahhoz képest, hogy újév napján még azon ment az ajvékolás, hogy eladtuk az előnyünket, ami a bajnoki címbe kerülhet, most ismét kellemes öt pont a fórunk. Ráadásul a következő fordulóban személyesen mi lökhetjük el magunkat még jobban Pellegrinóéktól, s feltételezem, drukkereink többsége már most feni a késeit. A kilátásaink most szépek, de én azért csak idecitálom Bástya elvtárs örökbecsű dörgedelmét: „Szerénység!”.

A hétvégi produkció után már megelőz minket a hírünk

A hétvégi produkció után már megelőz minket a hírünk

A lendület és a lélektani fölény most nagy valószínűség szerint elég lenne a City-veréshez, úgyhogy sportszaknyelven szólva „nekik jön most jól a szünet”. Két hetük van, hogy fölkészüljenek ellenünk, addig csak a Middlesbrough zavarja meg őket egy rövid időre. Ezalatt ránk nem csak a Bradford vár az FA kupában, hanem a Liverpool is COC-ban, vagyis lesz plusz két mérkőzésünk a Cityhez képest a bajnoki döntőnek is fölfogható 31-ei rangadóig, remélhetőleg nem válik hátrányunkra ez.

A ligakupa ebben a stádiumban átvedlik ugyanis valami hibriddé: az elődöntő kétmeccses, akárcsak a BL vagy az EL, miközben nem számítanak az idegenben lőtt gólok, ami az alsóbb ligák rájátszásainak elődöntőire emlékeztet. A tény, hogy mindenképp lesz visszavágó, óvatosságra és kivárásos taktikára sarkallhatja Josét és a pályára lépőket, viszont látni kell azt is, hogy a londoni mérkőzés már elég közel lesz a City elleni rangadóhoz, amire nyilván könnyebb egy biztosan kézben tartott összecsapással készülni. Vagyis ha innen közelítünk, továbbá hozzávesszük, hogy a Bradfordot hétvégén talán könnyített páncélzatban is le tudjuk verni, akkor az sem zárható ki, hogy megnyomjuk a mostani meccset.

A helyzetünk és szándékaink egyértelműek: baromi jó csapatunk van és meg akarjuk nyerni a kupát – pláne a sorozatnak ebben a szakaszában. Nyilván a Liverpool is vágyja a trófeát, a valódi kérdés sokkal inkább az, hogy mire jogosítja föl őket a keretük, valamint az idei teljesítményük? A BL-kiesésük még úgyis a ciki kategóriába tartozott, hogy a Basel minket is megtréfált tavaly, illetve hogy emberhátrányban is derekasan mentek a győzelemért. A sokkot egy jó játékkal elszenvedett 3-0-s manchesteri vereséggel feledtették, azóta viszont egész szépen jönnek az eredmények (leszámítva a Leicester elleni ikszet kétgólos előnyből): a bajnokságban hat meccse veretlenek, emellett a kupákban is hozták a kötelezőt. Vagyis úgy tűnik, magukra találtak.

Ismét nagy küzdelem várható

Ismét nagy küzdelem várható

Ugyanakkor a játékuk még mindig nem elég meggyőző, a meccseiket alapvetően behúzzák valahogy, de szép és magabiztos játékkal aratott győzelmeik nem nagyon voltak az utóbbi időben. Ez a Liverpool gyakorlatilag nyomokban sem emlékeztet a tavalyira: se magabiztos diadalok, se gólgálák, se az a karakteres támadófoci, amivel kivívták a világ tiszteletét. Persze ennek hátterében ott van Suarez eladása, Sturridge sérülése és megannyi rossz igazolás – ettől függetlenül mintha az egész struktúra hibádzna. Olybá tűnik, kifutott év volt a tavalyi és a Pool helye az 5-6. pozíció tájékán van, amit többnyire erős középcsapatok vagy gyenge nagycsapatok bitorolnak.

Ettől függetlenül nyilván nem szabad a Vörösöket lebecsülni se ma, se a párharcban. Ádáz ellenfelünk tudott lenni a Liverpool épp elégszer az utóbbi másfél évtizedben ahhoz, hogy az eszünkbe véssük: képesek magukat brutálisan felszívni, ha mi akadunk az útjukba, legyen szó bajnokságról, BL-ról, FA kupáról, ligakupáról vagy Community Shieldről. Ott van például a legutóbbi találkánk e sorozatban: 2011 novemberében úgy nyertek Londonban 2-0-ra, hogy még egy tizenegyest is kihagytak.

Akkor egyébként nem csak azt a meccset nyerték meg Dalglishék, hanem a kupát is (a döntőben a másodosztályú Cardiffot verték büntetőkkel). Az volt a Vörösök legutóbbi trófeája. Összesen egyébként nyolcszor nyerték meg ezt a sorozatot, amivel rekorderek.  A mieink pedig négyszer emelhették fel a kupát, legutóbb 2007-ben. A harmadik és a negyedik alkalommal is Mourinho volt a menedzserünk, 2005-ben épp a Liverpoolt vertük hosszabbításban (az volt az első trófeánk Joséval).

10 éves emlékek

10 éves emlékek

Jó pár éve várunk már tehát az ötödikre, ami remélhetőleg arra sarkall mindenkit, hogy komolyan vegyük ezt a sorozatot, ami alapvetően a mellőzöttek játszatását szolgálja. Eddig a Bolton, a Shrewsbury és a Derby sem késztetett minket komoly küzdelemre, mindhárom ellenfelünket viszonylag könnyedén, mondhatni takaréklángon ejtettük ki. Nem véletlen, hogy itt olyanok is sokat játszhattak eddig, mint Cech, Zouma, Filipe Luis, Aké, Szalah, vagy Schürrle. Mivel az eddigi eredmények elérésében azért komoly szerepük volt, szívem szerint minél többüknek megadnám a játéklehetőséget. Persze az sem kizárt, hogy Mourinho inkább ezt a meccset szeretné megnyomni, hogy otthon, a City elleni derbi előtt néhány nappal tartalékolhasson. Emellett szólhat az is, hogy a hétvégi produkció után most vétek lenne azt a pár remek formában lévő húzóemberünket padozással „büntetni”.

Bárhogy is nézzük, ezek kellemes gondok. A legfontosabb megnyerni a január 31-ei bajnokit, azzal ugyanis hatalmas lépést tennénk a PL megnyerése felé, ami nálam első a rangsorban. Persze nem bánnám, ha a kecske is jól lakna és a káposzta is megmaradna, vagyis úgy kezdenénk nyolc pont fórral a februárt, hogy még a kupákban is állunk. Egyszer már nyertünk idén az Anfielden, csináljuk meg ismét, rend a lelke mindennek! Addig is Blue Is The Colour!

  • Cambridge UTD – MU 65.min 0-0 🙂

    • Didier90

      Nagy fos ez a united. Ennyit ér a 150 milliójuk

      • Blue One

        A brit futball minden idők legdrágább kerete…

      • azért amíg az ötvenmillás Torresszel a miénk is állt ezen a megtisztelő poszton, kb hasonló sikerrel, csak óvatosan duhajkodjunk 😐 egyébként ezt én simán LvG számlájára írom, csináltak egy orrnehéz csapatot, védekezni meg nem tudnak. Ha de Gea nincs ekkora formában (szerintem eddig a PL-ben a szezon kapusa), akkor sokkal mélyebben állna a ManU. Elöl a Mata-Roo-RvP már eleve egy erős névsor, használni kellett volna. Ehelyett belerámoltak Mariskát meg Falcaot, miközben Valenciát, akit már rég el kellett volna zavarni, beraknak balbekknek, középen meg Evansek, meg Jonesok rohangásznak. Ha a manu szerez két komoly középső védőt, Falcaot meg visszaengedik oda, ahonnan jött, sokkalta jobb csapat lesz.

      • Didier90

        Az orrnehéz csapat legalább játszhatna szépen hellyel-közzel. De csak szerencsétlenkednek a nagy nevek elöl is. Egy stabil középcsapatra emlékeztet a játékuk

      • de nem fog, pont azért, amit fentebb írtál (nem ebben a párbeszédben, fentebb), mert a játékosok ott játszanak, ahol nem tudnak/kellene nekik. RvP-nek elöl kéne játszania a csúcson, mögötte Roo, mögöttük Mata, mögötte Blind + Herrera, széleken Young és diM, valami 4-4-1-1-ben, de nála eleve úgy indul, hogy Rooney hátrahúzva a francba, diM középen, eleve 3 védős rendszer, stb

      • Didier90

        Hát igen… ha a 3 védős rendszertől nem szabadul meg akkor nagyon nagy bukás lesz a vége. Szerintem ennél bármilyen felállás jobban feküdne nekik ami 4 védővel kezdődik. Mata tehetsége is kárba vész. Remélem eligazol innen.

      • Nekem egyébként az jön le, hogy a nagy vaskezű, vasszavú pedagógus van Gaal szavaira magasról tesz a játékosok legjava. Semmi fegyelem, semmi tűz, csak a tengés-lengés, aztán majd lesz valami. Pedig sokak szerint ő kellett oda, de eddig semmivel nem jobb a MU, mint Moyes idejében.
        Most is egy olyan csapat ellen szenvednek, amelynek az éves költségvetése nagyjából akkora lehet, mint Rooney egyheti fizuja.

      • Didier90

        Szerintem meg LVG kér a csapatától hülyeségeket. Remélem nem túgják ki mert nagyon nyomorék. Remélem ő költi el a következő 150milliós töltetet is

      • Blue One

        Torres csak egy játékos volt. Nem említeném egy lapon szeretett csapatunkat ezzel a bohózattal.

        Minden idők legdrágább keretével történetük legrosszabb kezdését produkálták. Ezt azért nehéz űberelni.

        Valóban sok védése van a kapusnak, de én azért nem vagyok elájulva tőle. Sokszor középre tartó labdát fog. Persze azt is ki kell védeni, meg kell hozzá jó reflex, de azért el nem ájulok.

        Igen, igazad van. Én is ezt mondom, mondtam. Teljes zűrzavar jellemzi őket. Kilátástalanság jellemzi őket a pályán, és az irodában is. Addig jó amíg ez így marad. Egyébként nem tudom, hogy a valaha volt legdrágább keret hogy lehet az övék, ha ilyen játékosai vannak… Egyetlen éppkézláb játékosuk Rooney.

    • Didier90

      A kommentátor aztmondja “miért nincs itt Darren Fletcher” xD

      • De ez Aszpiliszuéta, őt ezért fizetik.

  • Hoppáhoppá, tudtam, hogy van jópár neves szurkolója a Chelseanek, de most némi meglepetéssel konstatáltam, hogy nagy kedvencem, Oakenfold is köztük van 🙂 mondjuk vazze, hogy mennyire megöregedett, jó ég…

    • Csináltak vele interjút, kérdezték, ki volt a kedvenc játékosa gyermekként, sorolja a neveket, és felmerül Ian Hutchinson neve, with the long throw-ins. Aztán van egy bevágás róla… hát Delap híg vattacsomó ehhez képest vazzeg 🙂 jó ég mekkorát dobott hé.

  • Didier90

    Azért LVG nem kis mágus. Rooney középpályás. Blind VKP létére szélsőbekket játszik. A Dawn kóros benga Jones végzi el a szögleteket…

  • myheartisblue

    “It´s a cold rainy night in Cambridge for ManU!” 😀 😀 😀

    • Há ennek vége lett, 0-0

      • myheartisblue

        Örömünnep Cambridge-ben, Az újrajátszás végett (1,50 millió fontot kaszíroznak) Ezzel kis híján megduplázzták a klubuk értékét.(1,54 millió körül mozog) Ez azért egy ilyen szintű klubnak, nem kis erősítés. A MU meghát…majd Van Gaal lenyilatkozik valami pökhendi dolgot h. ez semmiség, és tulajdonképpen így akarták… 😀

      • Didier90

        azt megvárom énis, hogy lvg mit fog kitalálni:D

      • Blue One

        “Every aspect of the match is against us – the pitch, the referee. Everything that you can think about this is against you,”

        mondjuk a 200 millió és a Premier League mellettük szólt…

      • Blue One
    • Idemitirjak
  • Zola

    bármilyen hihetetlen de 31.-én lesz a szülinapom.kérek szépen rá egy city verést és,hogy ez a majom alakulat(mu) essen ki a picsába.
    zenzo már megint vitáznom kell veled.:-Dez a torreses hasonlatod majdnem helytálló is lenne,de a chelsea-nél azért volt ez más,mert ott hiába nem lőtt gólt az 50 millás csatár,ha kellett a 10 milliós védő megtette.sőt igazából szinte bárki megtette,nem szorultunk az 50 millás csatárra.:-)

    • lamps8

      azért ez sem túlságosan helytálló. az 50milliós Torresünk vitézkedése ,és hogy képtelen volt 10 bajnoki gólt elérni egy szezonban (talán 8 volt a legtöbb) , bőven elég volt ahhoz hogy ne tudjunk beleszólni érdemben a bajnoki versenyfutásba, nyilvánvalóan több más körülmény mellett,de ez volt a legjelentősebb.

  • Csak hogy ne maradjunk vicces dolgok nélkül ma sem: Több drukker szerint a MU direkt nem győzte le kisebb ellenfelét, hogy afféle tisztelendő anyaként felkarolva őket továbbvigye a kicsiket az OT-ra 🙂 Persze hogy miért volt a Cambridge kapusának több nagy bravúrja és miért nyomtak még a 93. percben is Di Maria vezérletével, vagy hogy miért rakták be RvP-t is a meccs közepén, nincs magyarázat 🙂

    • Endy919

      Na ugyan miért játszott RvP meg Mariska ? Csupán azért , hogy tiszteletet mutassanak a Cambridge-nek.
      A nyomásuk is kontrol alatt volt , nehogy véletlenül betaláljanak .

      A MU-nak meg mindene van a szezonban , csak sok meccse nincs 😀

  • Zola

    és úgy néz ki komolyan beszéltetek,hogy nem lesz stream a mai meccsre.baszki 5 évente fordul ez elő kb,most meg 1 hónap alatt kétszer?rohadjanak meg.

  • Pingback: Mélyről jövünk | Lion Rampant()

  • Pingback: java version()

Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com