Blog bejegyzés

13/14 LR szemmel

A2631Már említettem valahol, meghát nyilvánvaló is volt, hogy lesz a szezonnyitóhoz hasonlatos poszt, amikor az épp elérhető szerzőink hada válaszol meg pár egyszerűnek tűnő kérdést, hogy csodálhassátok sokszínűségünk valószerűtlenül szivárványos palettáját, ráadásul ilyenkor még a hallgatag-elfoglalt brigád egy része is befogható, ami külön öröm nekem, meg nektek is, hogy láthassátok, nem tűntek el, aztán jól itt vannak a backstageben megbújva. 13/14 Lion Rampant szemmel, tőlünk, nektek, szív küldi szívnek, játék és muzsika 10 percben, tititi-tütütü-tütütü-tűűűű, aki kérdez:

Zenzo. És aki válaszol… 5 blogger is nekiállt.

Lássuk, mi az a pár kérdés, amit nekiszegeztem mindenkinek

new-epl-sleeve-badge-13-14

 

Azt kaptad, amit vártál? Miért/miért nem?

 

JoeyB: Részben, én már idén reménykedtem, hogy már idén megadjuk pár fiatalnak az esélyt a bizonyításra, illetve, hogy valamit sikerült behúzni az öt kupából. Elsősorban azért csalódás az év, mert nem azért ment el a bajnokság, mert gyengék voltunk, hanem a kicsik ellen nem mindig volt meg a szükséges tűz és koncentráció, pedig ha ott picit jobban megyünk, bajnoki címet ünnepelhetnénk, és most arról írnék, José mekkora király. Bár, csatár nélkül nehéz, tény.

 

Kdako: Nehéz kérdés. Ha valaki augusztusban azt mondja, hogy végig harcban leszünk a bajnoki címért és BL-elődöntőbe jut a csapat, valószínűleg elfogadom. Ha viszont tudom, hogy úgy leszünk harmadikak, hogy a riválisokat verjük, az előttünk végzőket odavissza, és legtöbbször magabiztosan, emellett a BL-ből nem valamelyik nagyágyú, hanem az Atlético Madrid ejt ki, akkor már más a kép – ezért nem vagyok teljesen elégedett.

 

Wudigessboi: Részben igen, részben nem. A rendkívül stabil védekezést, a jó hazai mérleget és az utolsó pillanatokig éles title race-t vártam és elégedetten konstatáltam. Viszont örültem volna, ha az átalakulásba több játékperc fér bele a fiataloknak (Bertrand, Ake, Kalas…), illetve ha nem szúrjuk magunkat tökön ennyiszer és ennyire fájdalmasan a kicsik ellen – utóbbi azért nem Mourinhora vallott.

 

Zenzo: Azt. Tudom, hogy nem csak a szerzőgárdában, de a szurkolók összességében is

Squawka stats

Squawka stats

kevesen lehetünk ezzel a véleménnyel, de igen, én azt kaptam, amit vártam. Félreértés ne tessék: nem jelenti azt, hogy maradéktalanul elégedett vagyok. De a csapat magabiztos, a védelem fasza, jó rangadózás, szoros végeredmény, alakuló keret, formálódó új generáció. José még egyszer kihozta Terryből az állatot, amit már rég nem láttunk Mr Chelseatől, már ezért hálás vagyok neki. És az meg főleg a tökösség jele, hogy ha valaki ki meri b*szni a keretből az előző szezonok legjobbját, mert nem illik az elképzeléseibe, vagy simán padre vágja Anglia legjobb balbekkjét, ha úgy kívánja a helyzet. Olyan edző kellett, aki képes markáns döntésekre. Tessék.

 

Zsoca: Igen, nem. Nem gondoltam, hogy tarolni fogunk kupák terén. De azt sem gondoltam, hogy ilyen fájdalmas lesz a bukás. Szezon elején elfogadtam volna a szoros 3. helyet és a BL elődöntőt, de ugyanmár: bután vesztettük el a bajnoki címet, bután buktunk el a BL-ben. Annyira persze nem voltunk jók önmagunk tökönlövésében, mint Stevie G, de majdnem az a szint. Persze többet is kaptam. A nagyok elleni mérlegünk zseniális, ezt gyakorlatilag nem lehet felülmúlni. Az Arsenal elleni 6-0, a City idegenbeli verése – ezek olyan meccsek, amiket nem felejt az ember.

 premier-league

 

Trófea nélkül zártunk. Ez hogyan érint téged személy szerint?

 

JoeyB: Mint fentebb említettem, nem érdekelne, ha pár fiatal esélyt kapott volna, vagy, ha csak gyenge lenne a csapat, mert azon könnyebben lépnék túl úgy, hogy majd a nyári átigazolási időszakban megerősödünk, így viszont, hogy néha gond volt a társaság motiváltságával, picit csalódtam Joséban, de van egy nyara összeszedni és átalakítani a csapatot, ergo most még bizakodó vagyok, ráadásul így van esély arra, hogy a kupamentesség miatt még brutálisabb legyen a híresen kemény második José-szezon.

 

Kdako: Több volt ebben a szezonban, jóval több. És tudom, sok a fiatal, év közben is alakult a keret, de nem sokon (két meccsen) múlt, hogy most nem a pezsgővel koccintgatunk önfeledten vigyorogva.

 

Wudigessboi: Év elején számítottam egyre, s mivel nem volt totális mélyrepülés a játékunk, bőven beleférhetett volna egy. A gond talán az volt, hogy a kishalakat önként engedtük el, a nagyokhoz meg még nem voltunk elég nagy pecások. Bár a bajnokság megnyeréséhez nem kellett volna se nagy matek, se ordas mák, úgyhogy azt fájlalom picit, a többinél nincs harag. Ja még annyi, hogy örültem volna, ha Prágában nyerünk, mert klassz lett volna a helyszínen átélni, ahogy behúzúnk egy trófeát, de ott nem tudok haragudni a fiúkra (max Ramiresre).

 

Zenzo: Nem tagadom, titkon reméltem már a szezon elején is, hogy a bajnokság beleférhet. A BL-re még a PSG kiejtése után sem éreztem magunkat esélyesnek, így azon könnyen túl tudok esni. Valamivel egyszerűbb lett volna a szívemnek még egy fokkal, ha az Atleti végül nyer, és ismét a végső győztes ejt ki bennünket, de hát így is mindegy. Fura, hogy trófea nélkül zártunk végül, de most valahogy ez a tény sem igazán tud zavarni. Baromi jó és érdekes szezonunk volt, ez most így belefért. Más kérdés, hogy ha a kövi szezont is így zárjuk, az már csúnya lesz.

 

Zsoca: Sehogy. Nem a cél érdekel, hanem az oda vezető út és ez utóbbi okozott csalódást.

 

Jose Mourinho

 

Még mindig úgy gondolod, JM a legmegfelelőbb edző most a Chelseanek?

 

JoeyB: Szerintem Benítez. Viccet félretéve totál evidens, hogy a Chelseanek Joséval van a legjobb esélye a győztesek közé visszatérésre, de ehhez neki is változtatnia kell, az már engem zavart, amikor egy Galatasaray ellen idegenben buszoztunk.

 

Kdako: Természetesen, ez nem is lehet kérdés.

 

Wudigessboi: Mojzi kezét túl későn engedte el a MU, úgyhogy jobb híján beérem Joséval… Örültem, hogy jött, örülök, hogy itt van, rábízom a csapatot, de azt nem mondanám, hogy minden döntésével egyetértek és azt sem, hogy maximálisan elégedett vagyok a munkájával. Vannak fájdalmas ki nem kényszerített hibák a rendszerben, amiket jó lenne minimálisra redukálni jövőre.

 

Zenzo: Sosem csináltam titkot abból, hogy számomra ő az egyik legjobb edző a világon, s függetlenül attól, hogy kiket tartok még vele egy szinten, számomra nem kérdés, hogy a Chelsea számára GI José a legjobb opció. Ha kell, egy uriember, ha kell, egy barom, ha kell, mókamajom, viszont kétséget kizáróan a a legjobb motivátor, és a Földön jelenleg a legjobb edző abban a tekintetben, hogy amit elvár a játékosaitól adott mérkőzésen, azt kapja is meg. Emellett zseniális taktikus. Sokan tudják játszani a focit. Ez az ember viszont érti.

 

Zsoca: Csinált hülyeségeket, de még mindig különleges a csávó. Most sokan fikázzák, de jövő év végén lesz igazán megválaszolható ez a kérdés.

WS_style
Elkerülhetetlen kérdés: mit gondolsz, hol kell erősödni, hogy még jobbak legyünk? (fejben, Lukakuban, Torresoutban, jöhetnek az elméletek, de a nevek is akár)

 

JoeyB: Ahogyan pár napja levlistán említettem, elsősorban ott, hogy többet kell a szélsőhátvédeknek (aki a kicsik ellen nem Iva) támadni, egész egyszerűen a betömörülés ellen elengedhetetlen, hogy itt ne vállaljon Mou kicsit több kockázatot.

Kell egy kiforott, klasszis v klasszisközeli csatár, ez lehet Costa, régóta várok arra, hogy egy csatár Drogbához hasonlóan terrorizálja a védőket, ő ezt mindenképp megtenné, Lukaku mellé tökéletes lenne.

A Matic melletti pozíció is elbírna egy normális középpályást, Lamps már nem megoldás, Ramirest hagyjuk, Luizért hál’ Istennek volt egy olyan baromállat, aki beteg pénzt adott, így abból lehetne ezt fedezni, Koke, Pogba, Vidal mind megoldás lenne, egy közös pontjuk van, hogy kibaszott drágák, de ide kell egy olyan játékos, aki lát is a pályán de védekezik is, aki képes akár egyedül megcsinálni akár a tizenhatoson belül, akár kívülről. Pogba ezért lenne tökéletes, mert még 35-ről is életveszély, ráadásul jó felépítésű, elnyomni se tudnák felíveléseknél.

 

Kdako: Csatárt mindenképp hozni kell, a remélhetőleg visszatérő Lukaku mellé. A belga eleget bizonyított, nálam kezdő lenne, ezért olyan támadóban kellene gondolkozni, aki nem kezd durcizni, ha a kispadra szorul. Abban nem bízom annyira, hogy Costa lesz a megváltónk, de ne legyen igazam – ha már kiadunk érte 30 milliót, detronizálja a védelmeket, és legyen gólkirály! Nagy kérdés, hogy mi lesz Courtois-val, kár lenne őt elveszteni, de Cech-ről sem szabad még lemondani. A védelem rendben van, de lassan el kell kezdeni beépíteni a fiatalokat (Kalas, Zouma, Omeruo, Christensen). A középpályán nagy kérdés, hogy Lampard kap-e még egy évet, illetve Van Ginkel mire lesz képes a súlyos sérülés után, talán ott még lehetne erősíteni (Gündogan vagy Kroos szerződtetése tetszene).

 

Wudigessboi: A csatárposztot kell alapvetően rendbe tenni, mégpedig Lukakuval és Torres nélkül. Vállalom, hogy engem a spanyol végtelenül irritál, untig elég volt belőle ennyi, a belga pedig megérdemli a bizalmat (ha szórványosan kap 20-30 perceket, akkor inkább ontsa máshol a gólokat). Három csatárral kéne nekimenni ennek a szezonnak: egy tankkal (Lukaku/Costa), egy mozgékonyabb Agüero-Suarez-kaliberű támadóval és az Eto’o-Ba páros valamelyik tagjával.

 Kapusposzt számomra oké így, az Iva-Cahill-JT-Azpi négyes minden tagja jó szezont zárt, de ne csak ifik álljanak ott bevetésre készen. A középpályán azért sok a kérdőjel (mennyit bír Lamps, kik mennek, milyen irányelvek mentén igazolunk, kiket tartunk meg a kölcsönbe adottak közül…), én mindenesetre konstruktívabb és látványosabb támadásépítést várok ettől az osztagtól.

 

Zenzo: imádom, mikor olyan kérdéseket teszek fel 3-5 sorban megválaszolandó, amiről 3 posztot lehetne írni. Ezért csak címszavakban: veszettül jó keretünk van, viszont alig akad olyan poszt, ahová már nem férne el az erősítés. A Cech vs Courtois vita nálam 1 évre még a status quo, a védelem alapja rendben van, de egy CB és egy LB beépítése szükséges, Matics mellé kell még egy ember, bár elvileg Lampard és van Ginkel váltóban le tudná tolni a szezont, a támadóhármas talán az egyetlen csapatrész, ahová jelenleg nem kell ember, a csatárposzton az én vakvilági álmom továbbra is a Lukaku-Dzeko-Mandzukics trió.

Ezen felül sokkal jobban kell tudnunk játszani a B taktikát, ami nem a busz, hanem a 4-3-3. Josénak pedig sokkal jobban kell figyelnie Hazardra és Oscarra, mert ez a két ember a sikereink kulcsa, viszont ha csak fél-fél szezont tudnak hozni, és azt sem egymástól eltérő időben, akkor a végén ebből jövőre sem lesz több. Ennek a két srácnak kell megérnie arra a feladatra, hogy el tudja vinni a hátán a csapatot azon az 5-6 meccsen, mikor 1) ki kell nyírni a kicsiket 2) be kell találni a nagyok ellen 3) el kell dönteni a meccset 4) minden egyéb eset, ami az első háromba nem fér be, de a győzelemhez emberi kvalitás kell. José zseniális abban, hogyan ne veszítsen meccset a csapata. Viszont ehhez szükség van 1 v 2 olyan emberre, aki képes megnyerni akkor is, mikor minden más csődöt mondott.

 

Zsoca: Csatárposzt nyilvánvaló. Diego Costa talán nem megoldás, nem vagyok meggyőződve róla,  hogy ő akkora király, mint amekkora szarházi. Lukaku helyzete érdekes, én attól tartok, eladjuk és a pénzt befektetjük. Racionálisan nézve védhető lépés, de a szurkolói szív belefájdul.

Meg kell tanulnia a csapatnak a kiscsapatok ellen is felpörögni, idén ez nem mindig sikerült és bajnoki címbe is került.

Chelsea-best-v-best-worst-v-rest

WS_stattop

Pár szóban a PL szezonról…

 

JoeyB: Pulis bebizonytotta, megérdemelne egy nagyobb csapatot már, amit téltől művelt a Palace élén, arra nincsenek szavak, csak az Atletico brutál szezonja miatt nem nevezném az év edzőjének Európában.

 A Sunderland idén is megúszta, az elmúlt két évben mindig bewiganezték magukat a bentmaradást érő helyekre, kérdés, meddig lehet ezt játszani, saaaajnos a Wigannek se jött be mindig, de sajnálom, édes jó Istenem.

Martínez bebizonyította, több van ebben az Evertonban, csak a kicsi David húzta le a teljesítményüket, élvezhető, jó focit játszik a jobbik liverpooli csapat, más kérdés, hogy még így sem lettek kevésbé utálhatók a Gibson-féle futballanalfabéták miatt.

Összességében, remek szezon volt, soha rosszabbat, a drukkerek anfieldi trollkodása miatt már megérte, hogy behúzzuk azt a meccset még a végén bajnokság elbukása ellenére is. Jövőre azért díjaznám, ha mi ünnepelnénk 🙂

 

Kdako: Izgalmas volt, hiszen végre nem arról szólt, hogy egy csapat nagyon ellép a többiektől, sűrűbbé vált a mezőny. Meglepett a Pool remeklése, Wengert dicséret illeti, hogy ismét top4-be kormányozta az Arsenalt, tetszett a Martinez-féle Everton és a Pochettino vezette Soton játéka is. Le a kalappal Pulis előtt, nagyon összekapta a Palace-t, még ha a mi kárunkra is. A kiesők nem ráztak meg, bár a Fulham búcsúja meglepő, de hiányozni nem fog a szomszéd. Többet vártam a Villától és a Newcastle-től. És persze ott van a United: Moyes hiányozni fog!

Wudigessboi: Kellemes csalódás: Pool, Everton, Stoke, plusz még a Palace-Szundi duó a mélyről való feltörés miatt.

Kellemetlen csalódás: Tottenham, MU, Swansea, Fulham, Norwich.

Összességében azt gondolom, ritka izgalmas és fordulatos szezon volt a mostani. 7 BL-helyre esélyes csapattal indultunk, ment is a pogo jobbra-balra. 4 csapat is volt a tabella élén a bajnokság „mérhető” szakaszában, ami nem volt jellemző. Ami hiányérzetem itt van: bár bőven voltak gólgazdag rangadók (6:0, 0:5, 5:1, 3:3…), viszont ezeken nagyon borított a City-Pool-Chelsea trió. A kis- és középcsapatok is szinte mind okoztak kisebb-nagyobb meglepetéseket (MU-WBA, Palace-Pool, Cardiff-ManCity…), szóval nem volt fölösleges tagja a mezőnynek, a kiesés elkerüléséért meg gyakorlatilag a fél élvonal érintett volt szezon közben. A mi harmadik helyünk reális, jók az alapok, de a támadójátékunk se nem látványos, se nem hatékony (kivéve, ha csak a kontrákra bazírozunk).

Zenzo: először is: imádtam! Fantasztikus szezon volt, bár, ha szétnézünk Európában, nem az egyetlen (bajnok Atleti, 100 pont feletti, pontrekordos Juve, pedig vagy 10 fordulóig úgy nézett ki, hogy a Roma rommányeri a szezont, mélyrepülő nagy csapatok – Inter, Milan, ManU – veszett szezont futó kicsik, egyszóval bundagyanus, annyira jó). A PL régen volt ennyire izgalmas elejétől a végéig, alul és felül is, míg az alsóház végig versenyben volt a kiesésért, addig simán 4-5 bajnokesélyesről beszélhettünk, és még a legvégére is volt három.

Sok fura történés, köztük a Pool szárnyalása, az Arsenal trófeagyőzelme, de hiába vezették a bajnokságot sokáig, nem tudták kihasználni a többi nagy komoly átalakulásában rejlő visszaesést. Fura, hogy a kicsik közül a kiesőnek tippeltek közül alig szerepeltek ennek megfelelően, míg az olyanok, mint a Norwich, Swansea vagy a WestBrom, akiktől jóval többet lehetett várni előzetesen, messze alulmúlták a várakozásokat.

 

Zsoca: Iszonyat jó szezon volt ez. Év managere nálam Pulis és/vagy Martinez, mindketten óriási munkát végeztek. No meg Agent Moyes, bár ezt a poént szerintem kb. mindenki elsüti majd. A Pool elbénázta, a City izomból hozta azt, amit igazából illett hoznia. A Spurs szar volt, mint mindig és úgy érzem, a kiesőkért nem kell sírni.

Azt az egyet sajnálom, hogy jövőre a Chelsea nagy javulása miatt nem lesz ilyen izgalmas a vége, de épp ezért kell kiélvezni ezeket a perceket.

Moyes_leave

A labda gömbölyű?

 

JoeyB: Mint fsw kicsi, aranyos pocakja.

 

Kdako: Ezen mindig tudok röhögni:
https://pbs.twimg.com/media/BmPT0hEIUAA9_tM.jpg:large
„Steve Gerrard, Gerrard, he slipped on his fucking arse and gave it to Demba Ba, Steve Gerrard, Gerrard!”

 

Wudigessboi: A focit gólra játsszák, a győzelmet sosem kell megmagyarázni, a kihagyott helyzetek pedig megbosszulják magukat.

 

Zenzo: jó dolog lehet focilabdának lenni. Minden héten legalább egyszer úgy találnak rá a kapuban, berúgva.. Kerek vagy ovális stadionban is van szöglet, és a pálya közepén futó kapus a bíró.

 

Zsoca: Torres lő, gól. (bocs, Nando, az utolsó volt, de ezt te is tudod).

 

Soccer - FA Cup - Final - Chelsea v Manchester United - Wembley Stadium

 

Ezek voltak a Lion Rampant bloggerei. Írjátok meg a saját gondolathalmaitokat a

lionrampantblog@gmail.com

címre, aztán ha jók lesztek, abból is lesz poszt. Mi pedig továbbra is jelentkezünk, ahogy időnk engedi. Kitartás.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com