Blog bejegyzés

10 emlékezetes dolog 2017-ből

A 2017-es évre való visszatekintés már december utolsó napjaiban elkezdődött, de úgy alakult, hogy január első napjára is átcsúszott. Sebaj, így legalább volt egy kis kontinuitás. Aki régóta követ minket, tudja, hogy mi következik most, talán már kicsit várta is: alább jön 10 emlékezetes dolog az óévből.

 

 

 

Bajnoki cím: Bár a 13 mérkőzéses győzelmi szériánk 2016-hoz köthető, a munka gyümölcsét idén arattuk le. Magabiztosan, megérdemelten, nagy fölénnyel nyertük meg a Premier League-et. Hatodszor lett a csapat angol bajnok, a megszerzett 93 pont pedig a második legtöbb mind a liga, mind a klub vonatkozásában. Conte újonc edzőként ért fel a csúcsra, zsinórban háromszor lett a hónap menedzsere, mi adtuk az év játékosát (Kanté), oda-vissza vertük a Manchester Cityt, 4:0-ra léptük le a Bridge-re visszatérő Mourinhot és csapatát, de örök emlék Batshuayi gólja is a WBA ellen.

Az év talán legboldogabb napja volt

Visszatérés a BL-be: Zsinórban 13 BL-ben töltött szezon után kényszerültünk egy év kihagyásra 2016-ban, s bár megvolt a dolog bája (hogy mást ne mondjak, kettős terhelés hiányában ellenállhatatlanul roboghattunk a bajnoki címig), azért valljuk be, hiányzott. Hiszen mégis csak itt a helyünk a legnagyobbak között. Kaptunk is egy kemény csoportot, amiben az újonc Qarabag és az utóbbi évek alapján a közvetlen elitbe felkapaszkodó Atlético Madrid előtt kiharcoltuk a továbbjutást, viszont a Roma a jobb egymás elleni miatt előttünk végzett. „Jutalmunk” tavasszal a Barcelona lesz.

Elbukott kupadöntő: A mámorító pillanatok totális inverze volt az a bizonyos május 27-ei délután. Egyértelmű esélyesnek számított csapatunk (bajnoki cím és gálakezdő itt, top4-ből kiszorulás és hiányzó kulcsemberek ott), ehhez képest végig az Arsenal akarata érvényesült. Wenger legényei elszántan és sikerrel harcoltak az oddsok ellen és fájdalom, de megérdemelten múlták felül az indiszponált bajnokot. 2002 után buktunk ismét FA kupa döntőben (akkor is az Ágyúsok ellen), s bár azóta nyertünk négyszer is, az érzés ettől függetlenül pocsék volt.

Megnyert rangadók: Bár értek minket kudarcok is, volt, hogy hármasával jöttek a pontok a közvetlen riválisok ellen. Tavasszal az Arsenalt és a Cityt kaptuk el a Bridge-en, ősszel pedig mi nyertük az első bajnokit a Wembley-ben (a Tottenham vendégeként). Az utolsó ilyen sikerünk a MU legyőzése volt: remek szellemben, nagyszerű játékkal, megérdemelten győztük le a Vörös Ördögöket. Egyedül Kloppék „úszták meg”: itt tartózkodása alatt csak a Pool ellen nincs bajnoki sikere Conténak (azért a 21/22 így sem rossz).

Morata legfontosabb gólja

Gólgálák: Magabiztos, többgólos győzelmekből 2017-ben sem volt hiány. Ami az év első felét illeti, a bajnoki menetelés során a King Power Stadiumból és a Goodison Parkból is 3:0-lal tértünk haza, míg odahaza négy, illetve öt lőtt gólos meccsünk is volt, no meg az a bizonyos FA kupa elődöntő a spúrok ellen. Szerencsére az új idényben is kinyílt olykor a gólzsák: a Qarabag két meccsen tízet kapott a BL-ben, néggyel nyertünk a Stoke és a West Brom vendégeként, ötöt rámoltunk be a Nottinghamnek a ligakupában és ne feledjük az évzáró kiütést sem (5:0 a Fazekasok ellen).

Nagy gólok: Szerencsére a legnagyobb nélkülözés idejéből is össze lehet kaparni pár emlékezetes találatot, hát még a 2017-es évből! Matics rakétája az FA kupa elődöntőjében, vagy Hazard Arsenalt szomorító szólógólja az évtized top10-jébe is jó eséllyel bekerül majd. Pedronál viszont nagy dilemma, melyik volt a legnagyszerűbb: az Everton, a Watford vagy a Qarabag elleni. Ugyanígy nehéz választani Marcos Alonso esetében is, hiszen hármasunk a Tottenhamet és a Southamptont is parádés szabadrúgásgóllal keserítette. De az új fiúk is kitettek magukért: Zappacosta a Qarabag, Drinkwater pedig a Stoke ellen szerzett káprázatos találatot – nem mellesleg mindkettejük első góljai voltak ezek a Chelsea-ben. Ja, meg David Luiz Roma elleni dugója sem volt piskóta!

Az év egyik legszenzációsabb gólja

Conte és a renitensek: Sosem szerencsés, ha a menedzser és egy futballista vagy futballisták közti viszony elmérgesedik. Több korábbi edzőnkről is úgy hírlik, hogy játékos-uralom gyűrte maga alá, vagyis nem új keletű ez a jelenség mifelénk, de pár hónapja a Bayernnél is vállaltan azért tették lapátra Ancelottit, mert kikövetelték azt az öltöző hangadói. Contét viszont keményebb fából faragták: ha indokoltnak látja, a csapat kulcsembereit is leordítja a tíz körméről és nem rest az ellenállókból kegyvesztetteket kreálni. Diego Costával még januárban különbözött össze, s bár a nézeteltérést ideig-óráig félre tudta/tudták tenni, eljött a pillanat, amikortól a brazíliai spanyol persona non grata-ként várta a mentőövet Madridból. Conte haragja David Luizt is elérte: harmincasunk a Roma elleni fiaskó után húzta ki a gyufát, azóta másodrendű polgár és nem lennénk meglepődve, ha a sérüléséről szóló diagnózist nem (csak) az orvosi szobában állapították volna meg. Persze sok az ismeretlen az egyenletben, de kívülállóként olaszosan filmszerű Don Antonio hatalmának megszilárdítása.

John Terry távozása: Ha volt nagy távozója a 2017-es évnek, akkor az egyértelműen John Terry. Több mint húsz évig állt a Klub kötelékében, 717 mérkőzést játszott le a csapat színeiben (ennél többig csupán Ron Harris és Peter Bonetti jutott házon belül), ezeken 67 gólt szerzett. A bajnokságban 492-szer szerepelt és 41 találatig jutott, amivel ő a legeredményesebb hátvéd a PL történetében. Karrierje során 582 alkalommal viselte a karszalagot és ő lett az első, aki öt bajnoki címig jutott csk-ként. Nyert 5 bajnoki címet, 5 FA kupát, 3 ligakupát, 1 BL-t és 1 EL-t. Ezek olyan káprázatos számok, amik előtt képtelenség nem tisztelettel és mély elismeréssel adózni. A klubtörténet egyik legnagyobb alakja nem hagyott fel az aktív játékkal, az Aston Villában folytatta.

A legfájóbb távozó

Michael Emenalo távozása: Az 52 éves nigériai szakember távozásának bejelentésekor inkább volt fieszta hangulat, mint búslakodás, de azt, hogy hiánya mennyit ér, egyrészt nem is láthatjuk át pontosan, másrészt nem is most fog eldőlni, hanem csak hónapok, vagy akár évek múlva. Assistant-ként került a Chelsea-hez 2010-ben, 2011-től lemondásáig pedig Technical Director volt, ő irányította a játékos-kiválasztást és az akadémiai programokat. Munkásságát nem lehet csak pozitívan vagy csak negatívan értékelni. Tevékenysége révén olyan játékosok kerültek a Klubhoz, mint Mata (23,5 millió font), Hazard (32 millió font), Azpilicueta (6,5 millió font) vagy Kanté (30 millió font), no meg rengeteg olyan sokra hivatott fiatal, akik aztán nem nálunk futottak be karriert. Persze a mérleg másik serpenyőjébe is bőven jutottak túlárazott futballisták, illetve olyanok, akiknek nem vettük sok hasznát, de jó pár elszalasztott lehetőség is felróható a nigériainak.

Steve Holland távozása: Emenalohoz képest kevésbé töltött be rangos posztot és a búcsúja sem keltett akkora feltűnést, de úgy gondolom, megérdemli a megemlékezést. 2009-ben került a Chelsea-hez és két évig a Reserves menedzsere volt. 2011-től dolgozott assistant manager-ként, a Mourinho és Hiddink közti intermezzót pedig caretaker managerként hozta le. Nem kis dolog, hogy több, egymástól távoli szemléletű szakember (Di Matteo, Benitez, Mourinho, Conte) alatt is megállta a helyét, s szolgálati ideje alatt hat trófea elnyerésének is részese volt. Szakértelmére az angol válogatottnál is felfigyeltek, előbb az U21-es, majd a nagycsapatnál lett assistant manager – jelenleg Southgate szárnysegédjeként készül az oroszországi vébére.

Ezek voltak a 2017-es év nagy történései. Akadt elég okunk örömre, de olykor bizony bosszúságra és keserűségre is. Ami biztos, emlékezetesre és karakteresre sikeredett. Várjuk a folytatást, 2018-ban is Blue Is The Colour! Nektek pedig BÚÉK!

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com